Pár napja Budapesten járt a filmipar leglazább, legviccesebb és legközvetlenebb figurája, aki a Crossing Lines második évadát mutatta be itthon. El is kaptuk egy rövid beszélgetésre, amiből rövidsége ellenére is sokminden kiderült sorozatáról, filmes munkáiról, a sör iránti szeretetéről, sőt, még az anyjáról is.

Annyiszor játszottál már detektíveket, és most megint nyomozót alakítasz a Crossing Lines-ban. Mi vonzott téged ebben a szerepben?

Amikor elolvastam az első évad első két részének forgatókönyvét, tetszett, hogy Ed Bernero áll mögötte, aki korábban chicagoi rendőr volt, így pontosan tudja, hogyan írjon olyan sorozatokat, mint a Gyilkos elmék, a Harmadik műszak vagy a Crossing Lines. Tetszett a karakter, tetszett a koncepció, tetszett minden benne.

Az sem zavart, hogy Prágába kellett költöznöd miatta?

Amikor az ügynököm felhívott, hogy itt van egy Crossing Lines nevezetű sorozat, és közölte, hogy Prágában forgatják, akkor kicsit megijedtem, mert elég messze van Kaliforniától. Voltam már Prágában, és ez is segített egy kicsit abban, hogy elvállaljam a munkát, mivel nem egy olyan helyre mentünk, ahová sosem akartam visszatérni. Van pár olyan hely, ahová nem mennék vissza, ha azt mondták volna, hogy ezek közül valamelyik városban lesz a forgatás, akkor annyit mondtam volna a stábnak, hogy „legyetek jók!”. Nagy elhatározás volt 8000 mérföldre költözni, és ha nem tudtuk volna megoldani közösen a feleségemmel és a kisebb fiammal, akkor nem vágtam volna bele.

De jól sült el…

Igen. Szeretem a várost. Raádásul imádom a hokit, és két megállóra lakom a Sparta stadionjától. Pont most játszottak Plzennel. Ott voltam én is, néhány Plznerrel. Sok Plznerrel.

Emlékszel arra, hogy milyen projektek közül dönthettél, amikor elvállaltad a Crossing Lines-t? Voltak más forgatókönyvek az asztalodon, amik között vacilláltál akkoriban?

Nem emlékszem már, hogy volt-e más, de ha igen, akkor az nem lehetett annyira jó, mint amit elvállaltam. Egyébként nem hiszem, hogy bármit is megbántam volna, amibe régebben belevágtam.

Rengeteg filmben és sorozatban játszottál már. Ezek közül néhány megbukott a kasszáknál és a kritikusoknál is, mégis mindegyik esetében kiemeltek téged, mint az egyetlen élvezhető pontot a filmből. Hogy lehet ezt elérni? Szembe kell menni a rendezőkkel, hogy érvényesítsd az akaratodat?

Anyám azt mondta, hogy mindig próbálkozzak keményen. Egyébként nem sok kritikát olvasok el. Tényleg nem. Amikor kicsit fiatalabb voltam történt velem valami, ami átalakította a kritikákhoz való hozzáállásomat. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szeretek magamról szépeket olvasni. Valószínűleg onnan jön ez, hogy amikor először New Yorkba költöztem, nem volt állásom, pincérkedtem, nem voltam amatőr színész, nem jártam színésziskolába sem.

Miért költöztél New Yorkba?

Azért mentem oda, hogy próbáljak valamit felszedni magamra, eljártam meghallgatásokra, de csak azért, hogy kísérletet tegyek a színészkedéssel. Odaköltözésem után, a legelső évben meglátogatott a mamám, és velem lakott az ici-pici lakásomban, ami akkora volt, mint két asztal. Ez a csodálatos nő abból a kis nagyon kicsi városkából, ahol felnőttünk azt mondta: úgy látszik, két olyan dolog létezik, ami a te kezedben van. Az egyik az, hogy mennyire tiszta a lakásod. A másik pedig hogy mennyi időt szánsz arra, amit el akarsz érni. Ezzel abszolúte egyetértek. Én dönthetem el, hogy mennyi időt szánok egy karakter kibontására, hogy megértsem, miről szól a szerep. Szerintem ez mindennek a kulcsa, hogy mennyit vagy hajlandó foglalkozni valamivel. Másnak nincs igazán az irányítása a kezedben.

Mit gondolsz, mit melósabb leforgatni, egy erős sorozatepizódot vagy egy filmet?

Keményebb ügy egy sorozat. Egy átlagos epizód forgatókönyve nagyjából 55 oldal. Körülbelül 8-9 napod van mindezt leforgatni. Ez nem túl sok idő. De egy tévés stáb mégis képes erre, mert sokkal erősebben kell együttműködniük. Az egésznek van egy ritmusa. Persze a színészeknek is tisztában kell lenniük a szerepükkel, a feladatukkal, és ha ez mind megvan, akkor be lehet fejezni az epizódot időre. Amikor fiatal vendégszínészek jönnek hozzánk, akkor szoktam mondani nekik, hogy ha valamit ki akarnak próbálni, akkor azt dobják be már az első felvételnél, mert itt nincs idő arra, hogy 11-12-szer vegyük fel ugyanazt a jelenetet. Persze ha ennyi szükséges, akkor megcsináljuk, de többnyire mindenkinek azonnal kell tudni produkálnia. Néha nehezebb egy filmet leforgatni, de ott azért több az ember ideje.

Köztudottan nem vagy egy gamer-alkat, mégis a világ egyik legkultikusabb játékszériájában, a Grand Theft Auto két részében is szinkronizáltál. Tudtad, hogy milyen legendás játékban vállaltál munkát, vagy csak egy átlagos meló volt a sok közül?

Egy egyszerű telefonhívás volt. Valaki megkérdezte, hogy kell-e egy meló, és el kellett döntenem, hogy igen vagy nem. Rávágtam, hogy persze. Nem gondolkodtam rajta többet.

Mondhatsz valamit arról, hogy visszatérsz-e majd az Entourage-mozifilmben?

Lesz belőle mozifilm? Tényleg? Ja, hogy már le is forgatták? Akkor már nem valószínű. Hadd mondjak el valamit a Törtetők-ről. Én is úgy kerültem be a sorozatba, hogy egy epizód erejéig tűntem volna fel, a forgatás után viszont megkérdezték, hogy akarok-e szerepelni még egyben. Aztán még egyben. Így lett belőle 13 epizód. Az emberek csak úgy feltűntek és eltűntek a sorozat körül. Érdekes volt. De az biztos, hogy nem hívtak fel a mozifilm miatt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés