J.J. Abrams bejelentette, hogy élőszereplős filmet készít minden idők legsikeresebb japán animéjéből. De mi a fene az a Your Name? Tényleg ennyire jó?

Abrams abszolút tutira megy, ez a film ugyanis hihetetlen dolgokra képes a nézővel, bár Hollywood biztosan rettenetesen csöpögőssé és sterillé teszi majd, de ne legyen igazunk. Ennek a sztorinak jót tesz a japán háttér, de ki tudja, lehet, hogy működni fog amerikai verzióban is, amire még pár évet várni kell, mondjuk a falat nem fogjuk kaparni addig, amíg eljön az élőszereplős Your Name ideje, hiszen addig megnézhetjük sokszor az eredetijét. Mindenki jobban teszi, ha így tesz, mert nem véletlenül lett minden idők legnagyobbját kaszáló japán sikerfilmje, és nem véletlenül zengenek ódákat róla a külföldi kritikusok sem.

A Your Name egy fiú és egy lány története, akik időnként abszolút kiszámíthatatlan módon reggelre testet cserélnek. Taki és Mitsuha eleinte csak bukdácsolnak egymás életében, aztán szépen lassan elkezdenek érdeklődni a másik iránt. Üzeneteket hagynak egymásnak, és megpróbálnak pozitívan beleavatkozni a másik életébe a testcserés napokon. Aztán Taki egy napon rájön, hogy a lány szörnyűséges titkot rejteget, illetve nem rejteget ő semmit, csak éppen nem tudja, hogy mi van készülőben a feje felett, és ha ez még nem lenne elég, egy dupla csavarral teljesen kilátástalanná teszi a történet, hogy a fiú és a lány találkozhasson egymással.

És ez az a pont, ahol a Your Name megnyeri a nézőt. Egy darabig könnyed testcserés animeként működik, aztán belép a képbe egy dráma, ezzel pedig jön a veszélyérzet, a kilátástalanság, a sötétség, ami kérlelhetetlenül bekúszik a szereplők közé. Az a gyönyörű a sztoriban, hogy nem egy szimpla szerelmi történet, hanem egy misztikus nyomozás, ahol tényleg lehet aggódni a szereplőkért, ahol van jellemfejlődés, és ahol olyan gyönyörű képek között zajlik le mindez, hogy az embernek kvázi beleég az egész a retinájába.

Itthon nem vetítették ezt a 2016-os filmet, ami nagy kár, mert nagyon jó lett volna nagy vásznon is látni, viszont a helyzet nem reménytelen, hiszen a Your Name tavalyi bemutatója óta még mindig szépen halad előre, most szeptemberben is több országban debütál a mozikban, október 19-én például Ukrajnában kezdik vetíteni. J.J. Abrams amerikai verziója előtt mindenképpen látni kell valahogy, mert tényleg nem csak egy szuper anime, hanem egy olyan remek hangulatú, és bátor fordulatokkal élő film, ami álomszerűen ott lebeg majd az ember szeme előtt még hónapokkal a megtekintése után is. Kösd fel a gatyád, J.J. Abrams, ha ebből valami igen jót akarsz forgatni Amerikában!

A player szerint

  • Kedves történetből válik izgalmas nyomozós drámává
  • Az animáció egyszerűen elragadóan gyönyörű
  • Komolyan lehet aggódni a szereplők sorsáért
Player-méter
8
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz remek film az „annyira szar, hogy az már jó” kategóriából

További cikkeink a témában