A férfi szívéhez a női gyönyörön át vezet az út, vagy hogy is szól a mondás. Tudták ezt már a 80-as években is, amikor a számítógépes magazinok szerkesztői és menedzserei dekoratív, vonzó nőkkel pakolták tele a PC-s kiadványok borítóit, hogy még az a férfi is utána nyúljon ösztönből, aki nemhogy számítógépet, még tévét se nagyon látott testközelből.

Vagy másképp megfogva: így, hogy egy jó nő volt a borítón, az első benyomás versenyén is meccsbe lehetett szállni a pornóval az újságosnál, vagyis (a realitás talaján maradva) lényegesen kisebb lehetett a lemaradás. És már ez is valami volt, hiszen gondoljunk csak bele: hol állt a számítástechnika a 80-as években, és mennyire volt elérhető közelségben a számítógépes technológia az átlagember számára?

Többnyire semennyire, a legtöbb ember – főleg a keleti blokkban – a fejében valószínűleg a bizarr luxuscikk és a hadiipari berendezés közötti szobákban raktározta el a számítógépekkel kapcsolatos információkat.

Aztán lassan a technológia olcsóbbá és elérhetőbbé vált, egyre inkább felhasználóbaráttá és sokoldalúbbra szabták a PC-ket, és lassan ugye meghódította a világot. Hogy mennyi szerepe volt az akkori női borítós magazinoknak ebben, azt nem tudjuk, de nosztalgiázni mindig jó.

A magazinok között egyébként akad amerikai, kanadai, belga, francia, német, csehszlovák és jugoszláv is, és főként a 70-es évek végét, illetve a 80-as évek időszakát öleli fel:

Ha nem bírsz leállni velük, ajánljuk folytatásként:

Egy jugoszláv PC-s magazin csajainál aligha történhet veled jobb ma

Mert a számítógépes magazinokat is mellekkel és combokkal lehetett a legjobban eladni a '80-as években.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában