Szeretjük a motiváló sztorikat, ennek a Dwayne O'Connor nevű srácnak a története pedig olyasmi, ami simán erőt adhat néhány összetört szívű sorstársának.

Nem ő az első, és nem is az utolsó, aki rájött, hogy a párja, akivel egyébként négy éve voltak együtt, több kapura játszik. Amikor a 26 éves srác szembesítette ezzel a ténnyel a barátnőjét, az csak odaadta neki a lakáskulcsot, és közölte, hogy közöttük ezennel mindennek vége.

Dwayne-t saját bavallása szerint ez az egész rendesen taccsra vágta. Bár korábban személyi edzőként dolgozott, és heti háromszor edzett, súlyosan elengedte magát. Nem járt többet kondizni, a haverokkal korábban rendszeresen űzött kosárlabdázást is befejezte, elkezdett szemét kajákat tolni, és alig mozdult ki otthonról.

Az életmódváltás aztán néhány hónap alatt súlyos pluszkilók formájában kezdett jelentkezni nála. Az önbecsülése és az önbizalma a béka segge alatt, ő maga pedig totálisan a padlón volt, egészen addig, míg a barátai össze nem kaparták és rá nem vették, hogy menjen el velük újra a konditerembe, hátha magához tér végre a sokkból.

És ez volt a fordulópont.

A motivációm abból a kontrollvesztésből táplálkozott, amit a magánéletemben szenvedtem el

– így írta le akkori állapotát Dwayne, aki végre megemberelte magát, és hat hónap alatt heti öt edzéssel és tervszerű táplálkozással 28-ról hétre csökkentette a testzsír százalékát. Ehhez persze ő is hozzáteszi, hogy mivel korábban edzőként dolgozott, az ő esetében a jó alapok adottak voltak, így ezt a mutatványt egy totális kezdő nem biztos, hogy utána tudja csinálni.

Dwayne O'connor (@dwayne_oconnor23) által megosztott bejegyzés,

Nem a tökéletességet, hanem a fejlődést tartottam szem előtt, és így sikerült kialakítanom a megfelelő egyensúlyt. Sokkal elégedettebb vagyok magammal, és azon vagyok, hogy ezt a derűlátást másokkal is megosszam.

Dwayne O'connor (@dwayne_oconnor23) által megosztott bejegyzés,

Ez a sztori azért inspiráló, mert nagyon hétköznapi, a tanulsága pedig bármilyen élethelyzetben hasznosítható: ha romokban az önértékelésed, te csak azzal foglalkozz, hogy magad szedd össze, az önértékelés majd összeáll magától.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés