Természetesen a lista igencsak hiányos – sőt, egy teljes listához talán egy többkötetes sorozat volna szükséges. Egy-egy fotót csupán félreértelmeztek, másokat viszont szándékosan meghamisítottak, hogy az internet világát így tévesszék meg.

A kamuképek egy része idei alkotás, vannak viszont „exhumáltak” is, amelyeket visszatapsoltak az internetre, és bizony így is nagy karriert futottak be. A politika nagyágyúi – Obama, Trump, Putyin, Kim Ir Szen vagy Sztálin – természetesen nem maradhattak ki a buliból, végül is ők azok, akikkel talán a legjobban lehet befolyásolni a közvéleményt. És természetesen a zenevilág legendái, úgy mint Freddy Mercury, John Lennon, Iggy Pop vagy Elvis Presley is „áldozatai lettek” a fotómanipulációnak, és az olyan hírességek is, mint Marilyn Monroe vagy Bruce Lee. De korunk jelentős társadalmi jelenségeire, úgy mint a Pokemon Go-mániára, vagy az egyik legfontosabb LMBT-szimbólumnak tartott szivárványzászlóra is találunk utalást. Akkor kezdjük hát:

1. Amy Winehouse és Lana Del Rey itt látott képe nem volt valódi:

2. Nem, ez nem egy megfagyott, gigantikus pókháló, mint ahogy azt több helyen is beharangozták, hanem egy jégszobor, amelyet az egyik helsinki állatkertben állítottak ki még 2011-ben:

3. Ez a brazil fotó is kamu volt, már ami a szelfis részét illeti. Attól még a kép igencsak ütős lett:

4. Ez pedig nem a Himalája az űrből lekapva – ez egy igen régi (és jól sikerült) számítógépes alkotás, amely idén újból szárnyra kapott:

5. Obama pedig nem Trump meztelen fotója előtt szórakozott, bármennyire is ábrándít ez ki egyeseket:

6. A szivárványzászlót a szájában tartó őzike is kicsit másképp festett valójában:

7. Itt pedig nem David Bowie és Iggy Pop alakított a kamera előtt:

8. A The Simpsons (A Simpson család) sem vetítette előre a Pokémon Go világsikerét:

9. A Metro-Goldwyn-Mayer híres oroszlánbőgését sem így vették fel. A bal oldali egy fotosoppolt kép, az eredeti a jobb oldali felvétel, amelyet az egyik izraeli állatorvosi rendelőben kaptak le:

10. A Rammstein énekese, Till Lindemann sem lazázott Putyinos pólóban:

11. A Heinekennek pedig nem volt olyan reklámja, amelyben sört tölt egy porontyba. Valójában 7 Up-ot iszik a kicsi, nem mintha az olyan jó választás lenne:

12. John Lennon and Yoko Ono is mást üzent eredetileg – „Vége a háborúnak!” –, mint amit az alábbi (bal oldali) képen látható:

13. A Queen legendája, Freddy Mercury nem sminkelte ki magát épp annyira, mint ahogyan azt egyesek gondolták:

14. Az októberben tomboló Matthew hurrikán pedig nem sodort cápákat a floridai Jacksonville vízben úszó utcáira:

15. Az 1994-ben elhunyt észak-koreai elnöknek, Kim Ir Szennek sem volt közös fotója Sztálinnal:

16. Elvis Presley és Bruce Lee közös képe is manipulált:

17. És ez a fotó is hiába járta körbe a netet, nem valódi, és főként nem a National Geographic egyik „év fotója”:

18. Marilyn Monroe és James Dean közös képe fotómanipuláció csupán:

Ezekből a képekből lettek összeollózva:

19. Lil Kim hátsója sem volt épp akkora, mint amekkorának a fake képen tűnt:

20. És bizony ezt a papírrepülőt sem a „tudomány tartotta fent”, mint ahogyan azt egyesek megírták:

...hanem egy cérnaszál. Bár végül is, ezt is össze kellett hozni (a valóságban) valahogy:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Májusban megtartják az első szépségversenyt a mesterséges intelligencia által tervezett nőknek

További cikkeink a témában