Csupán két mondat, de olykor ijesztőbb, mint egy egész estés film. Készülj fel, hogy ma nem alszol.

Az előző gyűjtésünket itt találod, most pedig jöjjenek az újak!

„A húgom azt mondta, anyukám megölte őt. Anya azt mondja, nincsen húgom.”

Nem tudok mozogni, beszélni, nem hallok semmit, és folyton iszonyatosan sötét van. Ha tudtam volna, hogy ilyen magányos itt, inkább a hamvasztást választom.

Az éjszaka közepén felriadtam, hogy a babamonitoron hallom, amint egy gyengéd hang nyugtatgatja a kicsit. Ahogy megfordultam, a karom súrolta a mellettem alvó feleségemet.

„Mikor reggel felébredtem, valahogy minden furcsának tűnt; túl nagy volt a csend odakint. Azután kinéztem az ablakon és láttam, hogy mindenki mereven áll, és egytől-egyig a házamra mered.”

Kétségbeesetten próbálta megmozdítani bénult tagjait a kórházban, mielőtt az első bemetszést végrehajtják rajta, hogy tudassa az orvosokkal: magánál van. Ekkor az egyik nővér észrevette, hogy a pupillái reagálnak a fényre, közel hajolt hozzá és halkan a fülébe súgta: 'Azt hiszed, nem tudjuk, hogy ébren vagy?'

„A feleségem megkérdezte, miért lihegek olyan erősen. Nem lihegtem.”

„Hallod, amint az anyukád lehív a konyhába. Majd, amint mész le a lépcsőn, a szekrényből megszólal egy hang: 'Ne menj le oda kicsim, én is hallottam'.”

Kutyákkal és macskákkal nőttem fel, úgyhogy hozzászoktam, hogy folyton kaparásszák az ajtómat. Ugyanez a zaj kissé nyugtalanító, mióta egyedül élek.

Arra ébredtem, hogy valaki kopog. Először azt hittem, az ablakon, de aztán megint a tükörből hallottam.

„Egyedül dolgozom éjszakai műszakban. Egy arc mered rám az alagsori biztonsági kamerából.”

Egy vigyorgó arc néz rám a hálószobám ablakán. A tizennegyediken lakom.

Ismered azt a különös érzést elalvás előtt, mikor az egész testedben megrándulsz? Ha egy kamera ekkor felvenné, mi történik veled, soha többé nem aludnál el.

„'Nem tudok aludni' – suttogta egy lágy női hang a fülembe. Jéghideg izzadságban arra ébredtem, hogy a ruhát markolom, melyben eltemették.

Nehezen tudtam álomba szenderülni az erdei faházban, mert a falakon lógó képek mind eltorzult, halott, szétmarcangolt arcokat ábrázoltak. Később soha többé nem tudtam könnyen elaludni, mikor rájöttem, ezek nem portrék, hanem ablakok.

„Mindig azt hittem, hogy a macskámnak valami baja van, hogy folyton meredten bámul rám. Egészen addig, amíg észrevettem, hogy pontosan mögém néz.”

„Nincs szebb, mint egy kisgyermek kacaja. Kivéve, ha éjjel egy óra van és egyedül élsz.”

A próbababákat mind buborékfóliában hozták be. A másik szobából egyszerre pukkanások hallatszanak.

Sohasem fekszem le aludni. De néha felébredek.”

„Ne félj a rémektől, csak nézz körbe figyelmesen. Nézz el jobbra, balra, az ágy alá, a szekrényedbe, de sose nézz fel, mert a kislány utálja, ha meglátják.”

„Mikor hazaértem egy nehéz nap után, hogy végre egyedül lazítsak egyet, a lámpakapcsolóért nyúltam. Egy kéz már rajta volt.”

Már órák óta néz... Néha megpillantom a tükörképét a képernyőmön, de nem merek hátranézni.

Jó éjszakát!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Így nézett ki egy férfitest-szépségverseny 1941-ben

Annyira vicces lett Ryan Gosling Beavisként, hogy gyakorlatilag a jelenet összes szereplője elröhögte a szövegét

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés