Bár Hawking főként kiemelkedő tudományos munkássága révén vált az egyetemes kultúra részévé, ne feledjük el, hogy a közel ötven éven át tolókocsiban élő, beszédszimulátor nélkül kommunikálni képtelen tudóst a nehéz mindennapok ellenére nem hagyta el a humorérzéke.

Ezt pedig gyakran meg is mutatta a világnak, az elmúlt évtizedek során ugyanis számos műsorban, interjúban, rövidfilmben, előadásban, vagy éppen kultikus sorozatban szerepelt, és nem egyszer csalt mosolyt az arcunkra intelligens humorával.

John Olliver: Kijelentetted, hogy szerinted végtelen számú párhuzamos univerzum létezhet. Ez azt jelenti, hogy van egy olyan univerzum, ahol okosabb vagyok nálad:
Stephen Hawking: Igen. És olyan is van, ahol vicces vagy.

Amikor Hawking találkozott Jim Carrey-vel:

Hawking professzor a The Big Bang Theory (Agymenők) című szituációs komédiában is brillírozott – a 45. másodpercnél kezdődik a lényeg:

De rendezett időutazó partit is:

Az ominózus interjú John Olliverrel. Hawking professzor itt is sziporkázik:

Ha emlékszünk, az egyik sorozatában, a Star Trekben is feltűnt:

A The Simpsons (A Simpsons család) is egy másik kedvence volt, így aztán többször feltűnt benne rajzfilmfiguraként, akinek a hangját is kölcsönözte:

A Late Nightban is szerepelt – 4:55-nél kezdődik a jelenet, amikor betelefonál a show-ba.

Stephen Hawking: Most mennem kell, épp a Dumb és Dumbert nézem. Őszintén csodálom, hogy mennyire briliáns. Te tényleg egy zseni vagy.
Jim Carrey: Nem, te vagy egy zseni.
Hawking: Nem, te vagy.
Carrey: Nem, te vagy.
Hawking: Nem, te vagy.
Carrey: Nem, te vagy.
Hawking: Nem, te vagy... a végtelenségig.

Naponta nehéz matematika kérdésekkel foglalkozott, de a Brexit megértése neki is túl bonyolult volt:

És standupolt is:

„Volt egy szívinfarktusom idén, a mentő pedig elvitt a PC Worldhoz javításra.”

Ez is érdekelhet:

Képek mesélik el Stephen Hawking életének emlékezetes pillanatait

21 éves korában két és fél évet jósoltak neki, ennek ellenére további 55 évet élt korunk egyik legragyogóbb elméje.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Összedőlt egy 2,5 kilométeres baltimore-i híd, miután nekiment egy konténerszállító hajó

A középkategória csúcsa – kipróbáltuk a Redmi Note 13 Pro+ 5G-t

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés