Elég rázós éven vagyunk túl, 2016-ot emlegetni már-már metafora a szar-sikertelen-bebukott dolgokra. Most, hogy az utolsó napjához érkeztünk, úgy döntöttük szavak helyett néhány gifben foglaljuk össze, hogyan is telt ez az év.

Kezdődött azzal, hogy meghaltak páran…

 

Aztán viszont jött az epik pillanat, hogy Leo megnyerte az Oscart

És mi is örülhettünk, mert a Saul fiával Magyarország is gazdagodott egy aranyszobrocskával

Széll Tamásék pedig megnyerték nekünk a Bocuse d'Ort

Anglia pedig úgy döntött, hogy #brexit-tel kiugrik az EU-ból

És míg Anglia az Unióból, addig az Uber Magyarországról vonult ki…

A Samsung sem fogja 2016-ot a leggalaktikusabb éveként felemlegetni

Az érthetetlen őrületek legnagyobb felhajtása is idén történt (valamint ez a Travolta-gif is idei termés)

Sajnos voltak szörnyűségek…

De voltak örömhírek is, például Ronaldo híres kiakadása – a mi góljainkon

Apropó, 2016 és foci: míg a válogatottunk Eb-szereplése pazar volt (most mindenki halkan kezdje dúdolni: az Éjjel soha nem érhet véget…), addig a Ferencváros valahogy így teljesített a BL-ben:

Voltak emlékezetes sorozatpillanatok

 

És még emlékezetesebb győzelmek

 

Aztán megint meghalt valaki

És jött a népszavazásunk, ami kábé a következőképpen zajlott:

Aztán megint meghalt valaki

Aztán eldőlt a meccs, amit egész évben néztünk

Majd még jött egy terrortámadás Berlinben karácsony előtt, azután eljött a szenteste is – és másnap, na mit gondolsz, mi történt? Megint meghalt valaki

És már morbidan viccelődünk, vajon ebben az öt napban, milyen halálhír fér bele 2016-nak, erre

Szóval összességében valahogy ilyen volt ez az év:

És hogy ki halt meg idén?

Szóval köszönjük, 2016, az biztos, hogy nehezen felejthető évet csináltál nekünk. Reméljük, hogy ma este szépen lépünk át 2017-be – nem így

Hanem valahogy így

És valahogy így köszönt minket

És kárpótol minket az ideiért. Boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak – és akármi is vár 2017-ben, azért tartsatok velünk jövőre is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés