1920-ban egyesek még fel sem dolgozták, hogy tegnapról mára egy másik országban találták magukat, de egy bizonyos Jellinek Morton már azon törte a fejét, hogyan használhatná ki a kaotikus állapotokat. Végül kitalált egy módszert, mellyel a traumát úgy állította a saját oldalára, hogy ezzel a kor pénzeszsákjairól milliókat akasztott le.
1885-ben a dúsgazdag iparmágnás, Jellinek Marcell feleségül vett egy operaénekesnőt, aki a még ugyanabban az évben megszülető első gyermeküknek mindenáron valami egzotikus nyugati nevet szeretett volna adni. Így kapta ennek a meredek sztorinak a hőse a Morton nevet, melyet harmincöt évvel később megismert egész Magyarország. Mivel Morton a lehető legjobb körülmények között nevelkedett, nem volt nehéz utat találnia a legfelsőbb körökbe. Az 1910-es évek végén már minisztériumi tisztségviselőként kereste a kenyerét, aztán a trianoni tragédia után innen katapultált egyenesen az újságok címlapjára.
A trianoni békeszerződés után elcsatolt területek egyik legnagyobb financiális problémája az volt, hogy a lakosságnak nem állt a rendelkezésére törvényes fizetőeszköz, az üzleti kapcsolatokat viszont érthető okokból nem lehetett parkolópályára állítani. A hiány kiküszöbölésére több környező ország is azt az átmeneti megoldást választotta, hogy a közkézen forgó osztrák–magyar koronát bevonta, majd azt felülbélyegezte. Csak ezeket a bankókat lehetett elfogadni törvényes fizetőeszközként, ami egy elég durva anomália kialakulásához vezetett.
A sokkhatás alatt álló Magyarországon még forgalomban lévő korona árfolyama ugyanis mélyrepülésbe kezdett, míg az országhatár túloldalán a felülbélyegzett korona árfolyama megugrott. Mortonunk elméjében akkor gyúlt fény, amikor látta, hogy az amerikai dollárért itthon 230 koronát, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban pedig csak alig 130 koronát kell fizetni, és ami a fő: a két pénznemet csupán egy állami bélyegző választja el egymástól.
Mivel ekkortájt Mortonnak már több befolyásos ismerőse volt, mint Kiszel Tündének, ezért nem volt nehéz neki befektetőket találnia. Elhíresztelte, hogy nagy tételben tud dollárt szerezni mindössze 140 koronáért. Az elszálló árfolyam miatt kesergő bankárok, politikusok, közéleti személyiségek gyorsan le is csaptak az ajánlatra, és több ezer – később több százezer – koronával tömték tele Jellinek zsebét, akinek ezután már csak egy könnyen meggyőzhető diplomáciai futárt és egy korrupt belgrádi tisztviselőt kellett keresnie.
A forgatókönyv egyszerű volt, de nagyszerű; a futár a Budapesten itthoni koronával teletömött táskával Belgrádba utazott (csak a címzettnek szabadott a diplomáciai futár táskáját kinyitni), ahol a beavatott államférfi szorgalmasan felülpecsételte a bankókat. A bűntárs ezután az immár érvényes fizetőeszközt dollárra váltotta, aztán hazatért Morton ölelő karjaiba. A nem teljesen legális – konkrétan bűncselekménynek minősülő – bizniszből súlyos ezreket csippentett le a belgrádi bűntárs, a futár, a megrendelő és természetesen maga Jellinek is.
Vonakodva bár, de muszáj beismernünk, hogy ez a piszkos kis trükk egyszerűen zseniál.
Amikor elkezdett szorulni a hurok Morton nyaka körül, elhatározta, hogy a mutatványt négyzetre emeli, és beszáll a mindent vagy semmit című játékba. Kuncsaftjainak elhintette, hogy ezúttal 110 koronáért tud dollárt szerezni, majd türelmesen hátradőlt. Bár nem lehet pontosan tudni, hogy mennyi pénzt szedett össze, az eset utáni szalagcímek egyenesen több száz millió koronáról harsogtak. Mielőtt a pénzt átadta volna a futárnak, diszkréten jelezte neki, hogy ez lesz az utolsó kanyar, amit amaz némi szomorúsággal és egy nagyobb összegű fizetési előleg iránti kérelemmel vett tudomásul. Morton itthoni üzlettársai előtt kimentette magát, aztán Szegednél elhagyta Magyarországot... örökre.
A magyar sajtó természetesen zabálta a sztorit, már csak azért is, mert több befolyásos ember neve is felmerült az ügyben, köztük az akkori országos rendőrfőkapitányé is. Ezek a prominensek természetesen tagadták az egész történetet, hiszen az illegális valutakereskedelemben való részvétel egészen biztosan nem segítette volna előléptetésüket vagy éppen újraválasztásukat.
Izmos feljelentések hiányában Jellinek Morton felkutatása miatt sem törték agyon magukat az illetékes szervek, így az embert soha nem fogták el, és az eltűnt százmillióknak is nyoma veszett. A pénz feltehetőleg Belgrádban, a futár táskájából átvándorolt az ötletgazda zsebébe, majd valahol dollárrá változott, aztán az újdonsült milliomossal együtt hajóra szállt Amerika felé.