Victoria Bonya orosz modellként, illetve tévés személyiségként igen ismert és népszerű jelenség, az Instagram-oldalát például 5 millióan követik. A Los Angeles-i repülőtér biztonsági szolgálatának tagjai viszont nem ismerték és fel is tartóztatták, míg be nem bizonyította, hogy nem kémkedni érkezett Oroszországból.

Persze abban biztosak vagyunk, hogy egy ilyen megnyerő és ellenállhatatlan külsejű modellből kiváló kém lenne. Talán ezt gondolták róla a biztonságiak is, főleg azután, hogy egy rejtett kamerákat gyártó cég névjegyére bukkantak a bőröndjében.

Ezután félrevezették és az érintett beszámolója alapján kérdéseket tettek fel neki Vladimir Putin orosz elnökről és a titkosszolgálatokról is.

A 37 éves szépség zavarában csak nevetni tudott, hiszen először azt gondolta, hogy valami átverésről lehet szó, ám miután harmadszor is megkérdezték tőle ugyanazt, elkezdett attól félni, hogy kiutasítják.

Végül azzal tudta igazolni magát, hogy megengedte az ellenőröknek, hogy átvizsgálják a különböző közösségi média profiljait, amelyeket több millióan követnek. Miután megosztotta a történetet a rajongóival, az egyik kommentelő megjegyezte, hogy talán csak el akartak tölteni egy kis időt egy ilyen gyönyörű nővel, míg egy másikuk szerint annyira tökéletes Bond-lány lenne belőle, hogy emiatt válhatott gyanússá.

(Forrás: Daily Mail; Instagram)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés