Megcsinálták a pizzát rendelő vibrátort

A mesterséges intelligencia is nagyon fontos dolog, de azért vannak olyan techcégek is, melyek inkább kicsiben gondolkodnak, és olyan vívmányokkal jönnek elő, melyek a rövidtávú megelégedést szolgálják.

Ilyen cég a felnőttszórakoztatásban utazó CamSoda is, mely most éppen a techvilág Szent Grálján dolgozik, egy vibrátoron, mely nem csak arra jó, hogy a távollétedben megtegye azt a csajoddal, amit egyébként neked kellene, de utána még jól is lakatja.

Így:

Az ötlet és a megvalósítás is pofonegyszerű, annyira, hogy nem is értjük, miért csak most ütött szeget a fejébe valakinek ez a remek gondolat.

A RubGrub nevű bigyó az AZON kívül semmi másra nem jó bunkóvibrátorokkal ellentétben egy rövid beállítási fázis során összelövi magát az okostelefonoddal, melyet követően azon nyomban lead egy pizzarendelést, amint a felhasználó megnyomja a bekapcsoló gombot. Így az orgazmus után, amikor a lecsendesedett hölgy érzékeli, hogy a testének vannak más elsődleges igényei is, pont a megéhezés pillanatában találja magát szemben egy doboz gőzölgő pizzával.

Csak abban reménykedj, hogy a pizzafutár nem idő előtt ér oda!

Bár a CamSoda elsősorban a Domino's nevű pizzafranchise-szal akart keresztpromóciót csinálni, a helyzet az, hogy a beállítások segítségével bármi mást is meg lehet rendelni a berregés elindításával, így ha az illető hölgy a fokhagymás pálpusztais rántottszeletre indul be (vagyis ebben az esetben: nyugszik le), akkor ezt is megrendeltetheti az okos műpöccsel.

Most jön a rossz hír: a pizzavibrátor csak Amerikában lesz elérhető, de ott legalább meglehetősen olcsón, nem egészen húsz dolcsiért. Mivel azonban a techforradalomnak nem szabhat gátat egy óceán, nagy étvágyú női olvasóink még mindig bízhatnak benne, hogy talán Európában is felkapja erre a hírre a fejét egy fickósabb gondolkodású ételrendelő cég.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon