Beleestünk ebbe a modern holland tanyába

A vidéki élet már rég nem a tyúkólról meg a vályogfalakról szól. Sokkal inkább a tágas terekről, modern, de természetes anyagokról. Akárcsak ez a csupa üveg ház, nédtetővel kombinálva.

Oké, tanyának talán túlzás lenne nevezni, de az alig tízezer lakosú Berlicum településének szélén felépített ház totálisan olyan hatást nyújt, mintha a modern vidéki élet mellett ugyanúgy magában rejtené a tanyasi gazdálkodás lehetőségét.

A Modern Countryside Villa névre is keresztelt épület H-alakú, és két ellentétes szárny kialakításával épült - az egyik fele sötét fából készült, a másik pedig átlátszó üvegszerkezetű. Ráadásul az üveget remekül kombinálták a nádtetővel, ami klassz autentikus jelleget kölcsönöz a modern háznak.

A szinte átlátszó összekötő helyiség tulajdonképpen a bejárat. A nappali és az ebédlő a délnyugati oldalon csodás panorámás kilátást nyújt, az utcára néző üveg mögött pedig a konyha, a kamra és a WC található.

A komplexum hátső felében pedig egy üvegház kapott helyet, amely akár műhelyként, vagy növénytermesztésre is használható.

Az üveg ellenére a terek tökéletesen privátok, hiszen egyetlen helyiség se néz direktben az utcafrontra, szomszédok nincsenek, úgyhogy még a stílusos medencében is önfeledten élvezhető az idilli vidéki lét.

Mi azonnal, szó nélkül költöznénk...

(via Beautiful Life)

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon