535 ezer fontért kínálják eladásra azt a több mint hatszáz éves parasztházat, ahol a legendák szerint VIII. Henrik viszonyba kezdett Boleyn Annával, mikor még volt Aragóniai Katalin volt a felesége. Az akkori szeretők 1409-ben épült házikója jelenleg 212 millió forintért várja az angol történelemért és buja románcokért rajongó, új tulajdonosát.

A parasztházat Thatched Cottage-nek hívják és úgy vélik, ez a legöregebb ház Stoke Mandeville-ben. Az 1409-ben épült vályogházban megvan az eredeti, régi kenyérsütő és egy kőlap, amely az építés pontos idejét igazolja, valamint ami még ennél is fontosabb, hogy a néphagyomány szerint ebben a házikóban huncutkodott akkor még udvarhölgyével, Boleyn Annával VIII. Henrik, a csapodár király (hogy Belgásan fogalmazzunk).

A Michael Graham ingatlanügynökség 535 ezer fontért kínálja eladásra a házat, mely Anglia egy gyönyörű részén, Buckinghamshire-ben található, Aylesbury szoknyáján.

 

Állítólag a szerelmesek 1526 és 1532 között használták titkos szerelmi laknak a háromszobás házat, melyben még a tartógerendák is eredetiek.

Habár VIII. Henrik és Anna története mondhatni nem túl romantikus véget ért; négy évnyi házasságuk alatt a királyné háromszor vetélt el és egyetlen leánygyermeket szült, ami a lefejezéspárti Henriknek nem volt az ínyére, így koholt vádakkal 1536-ban lefejeztette a Tower előtti téren. De ebben a történelemmel ízig-vérig átitatott, kedves parasztházban még nagyon szerették egymást – reméljük a ritka különleges ház új tulajdonosai inkább ezt a tendenciát tartják.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés