Pompásan sikerült ez a kozmopolita Wesselényi utcai lakás

Mindig örülünk, ha hazai ingatlanokat is be tudunk mutatni Otthon rovatunkban, úgyhogy most örülünk.

A budapesti, VII. kerületi lakás 60 négyzetméteres, és olyan remek benyomásokat keltett bennünk, hogy fel kellett tennünk néhány kérdést a tulajdonosnak, Zsédely Krisztiánnak.

– Mi lebegett a szemetek előtt, mikor kitaláltátok a belső tereket? Mi volt a terv?

– Egy fiatalos, a kerülethez és az épülethez is passzoló, a hagyományos értékeket az európai, kozmopolita szellemiséggel ötvöző lakást szerettünk volna építeni, amely praktikus, funkcionálisan sem köt kompromisszumot. Bertoty Esztivel már a tavalyi Profession.hu iroda projekten is együtt dolgoztunk, amely végül Év irodája díjat nyert. A munka flottul ment, Eszti ízlésvilága, látásmódja, precizitása meggyőzött, ekkor határoztam el, hogy építsük újjá együtt ezt a belvárosi lakást. Az Akácfa utca mellett, a Wesselényi utcában található egy 1914-ben épült szecessziós épület 2. emeletén. Déli fekvésű, csendes, udvari lakás egy nyugodt házban, a belváros szívében.

– A természetesség és egyszerűség is fontos szempontként lebegett a szemünk előtt, így minden könnyen hozzáférhető, tágas terek jellemzik, rengeteg tárolási kapacitással, fa nyílászárokkal, hatalmas körbejárható gardróbbal. Az eredeti tölgyfapadlót szerettem volna megmenteni, ezért felszedtük, aládolgoztunk, egyenként visszakerült az új felületre, csiszolást és lakkozást kapott. 60’as évekbeli örökölt fotelek, székék, kanapé és komódok kerültek felújításra, újra húzásra. A fekete, üvegbetétes zártszelvény fal és ajtó klassz, a lakáshoz, enteriőrhöz illő geg, design elem.

Nem akartunk galériát, hiszen az megnyomja a teret, zegzugossá teszi a lakást. Ma divatos a praktikum miatt, minél többen tudjanak a lakásban aránylag komfortosan lakni, de nálunk nem ez volt az irány. Így a 3,8m-es belmagasság, az egyedi fali- és plafon fényforrásokkal tágas, levegős teret biztosít. Végül a legmodernebb gépek kerültek beépítésre, riasztórendszert építettünk, klíma és hatalmas smart Tv biztosítja a szórakozást.

– Mennyi ideig tartott eljutni a képeken létható állapotokig?

– 2016 májusában kezdtünk beszélgetni kivitelezővel, végül júliusban tettem le e voksomat egy csapat mellett és augusztus végén kezdődött el a munka, amely december végén fejeződött be. Precíz, jó munkát végző team jött össze, elégedett vagyok az eredménnyel, hálás vagyok mindenkinek aki részt vett a projektben.

A lakás jelenleg albérletként kiadó, és ha még több is érdekel, akkor nézd meg ezt az oldalt.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon