Érdekességek az izmaidról, amiket talán még te sem tudtál

Lehet, nem is sejted, de izmaink óriási hatással vannak a testhőmérsékletünkre vagy éppen a testsúlyunkra. Na, és azt megtudod mondani, hogy melyik a legerősebb izmunk, vagy hogy egyáltalán mikor erősödnek?

A legerősebb izmunk

Ez több szempontból is megközelíthető:

  • a legnagyobb izmunk a nagy farizom, vagyis a fenék.
  • a legnagyobb erőt a háromfejű lábikra izom, vagyis a vádli tudja kifejteni. Ha nem dolgozna folyamatosan – nem fejtene ki húzóerőt –, elesnénk, miközben állunk, járunk, futunk, de felállni sem tudnánk.
  • a legnagyobb nyomást a rágóizom tudja kifejteni (több száz kiló is lehet négyzetcentiméterenként), vagyis az állkapocs izmai.
  • a legnagyobb igénybevételnek a szívizom van kitéve, ami egy egész életen át működik.  Egy ember életében átlagosan évi 40 millió szívdobbanást (a szív összehúzódását és a vér tovább pumpálását) jelent.
  • a legsokoldalúbb izmunk a nyelv. Enélkül nem tudnánk táplálkozni, ízlelni, és beszélni sem.

Az izmok felelnek a testhőmérsékletünk jelentős részéért

A testhőd 85%-át az izmok összehúzódása termeli, ekkor ugyanis erős hőt engednek ki magukból. Amikor a hidegben remegni kezdesz, a tested valójában megpróbálja felmelegíteni magát.

A remegés általi hőtermelés hatékonyabb a mozgással végzettnél, mivel az élőlény mozdulatlan marad, vagyis a hőszállítás révén kevesebb hő jut ki a környezetbe. (Wikipedia)

Testsúlyunk majdnem felét az izmaink teszik ki

Testünk három fajta izomszövetből épül fel (harántcsíkolt, sima- és szívizomszövet), ezek a testsúlyod 35-40%-át teszik ki – persze ez függ a testalkattól, kortól és egészségi állapottól is.

Ha jobban belegondolsz, ez nem is tűnik olyan soknak, hiszen az álláshoz, járáshoz, nyeléshez és a szívünk életünk végéig tartó folyamatos és állandó működéséhez izomcsoportok tömegeit használjuk.

A legnagyobb és legnehezebb izmunk a nagy farizom.

Alvás közben épül az izom

Az izomnövekedés három dolog függvénye: edzés, tudatos táplálkozás, és pihentető alvás.

A pihenés azért fontos, mert ekkor regenerálódik a mikro sérüléseket elszenvedett izomzat, vagyis lényegében ekkor indul be az izomnövekedés. Ha nem alszol jól vagy eleget, a szervezeted csökkenti az építő (anabolikus) hormonok termelését, helyette a romboló (katabolikus) hormonok termelésébe kezd.

A szervezetünk megfelelő működéséhez kábé 7-9 óra alvás szükséges.

És ha mindenre figyelsz, de mégsem vagy megelégedve az izmaiddal, akkor...

(Forrás: shop.builder.hu)

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon