Ezzel a remek, pumpálós cuccal vége a szerencsétlenkedős sátorállításoknak

Gyűlölöd a tengernyi alkatrészből álló, még józanul is nehezen összetákolható sátrakat? Valószínűleg más is így volt vele, így a kilátástalan rúddugdosás, bután nézés, újrakezdés már a múlté, a tasakjából kivett petyhüdt sátortetemet csak fel kell pumpálni és már kész is. Vonzó, igaz?

A felfújható sátor ötlete két német arc fejéből pattant ki még 2003-ban, amikor épp Portugáliában lógtak, szörföztek és nagyon vágytak egy olyan sátorra, amit sötétben, vacak időben is pillanatok alatt fel lehet állítani. Egy darabig még érlelték magukban a gondolatot, majd 5 év töprengés után végül nekiláttak a megvalósításnak.

A Cave fantázianevű háromszemélyes sátruk kibontástól számított egy perc alatt üzemkész állapotra pumpálható, úgy, hogy közben az égvilágon semmit nem kell összerakni, egymásba dugni, megkeresni. Sőt, ha nincs szél, akkor még rögzíteni sem kell a sátrat az anyaföldhöz. Az igazán lusták CO2 palackkal, vagy akár 12 voltos pumpával is felfújhatják.

A sátor szíve a kétrétegű, strapabíró légrúd rendszer, ami felfújásnál ugyan egy egységként viselkedik - nem kell egyesével mindet felfújni - de ha baj van, akkor szakaszolható a rendszer, így egy sérült rúddal is stabilan megáll a sátor. A szakaszolható szerkezet előnye, hogy a sérült elemet olcsón, egyszerűen lehet cserélni.

A legolcsóbb felfújható sátor 500 euróba, a legdrágább 5500 euróba kerül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában