Véééégre valaki kimondta.

Megmondjuk az őszintét: azóta sem tudjuk, mit gondoljunk az olimpia eddig legzavarbaejtőbb magyar nyilatkozatáról, amit a 19 éves Szilágyi Liliána adott az M4-nek, miután önmagához képest gyenge eredményt elérve mindössze hatodik lett a futamában 200 méteres pillangóban, összesítésben a tizedik.

Egy részlet:

„Összességében tényleg köszönöm, hogy itt lehettem, és nagyon boldog vagyok, mert szabad vagyok! Kivívtam a szabadságom, és én vagyok Szilágyi Liliána, olimpiai hatodik helyezett – na jó, középfutamban, de nem baj, mindenki tehet egy szívességet, és folytatom a munkát, jövőre a budapesti világbajnokságon meglátjuk, mi lesz, mert most már egy kicsit tényleg elegem van ebből.”

Nagyon nagy drámai érzelmek voltak, sírás, düh, vádaskodás és mindez olyan 150 másodpercben – erre mondják, hogy érzelmi hullámvasút. (Ezen a linken 36:30-tól teljes egészében.)

Olyan negyven másodperc táján kezdtük így érezni magunkat.

Félreértés ne essék, nem akarunk ítéletet mondani Szilágyi Liliána ügyében, főleg szakmailag nem értékelnénk, és azt sem tartjuk kínosnak, ha egy sportoló kiönti a lelkét, sőt, áradjanak az érzelmek!

Az sem baj, hogy nem értettük, miről beszél, 200 méter pillangó után lehet, hogy mi sem beszélnénk egész mondatokban.

Szóval nem tudjuk, miről szólt ez a nyilatkozat, és főleg, hogy mire gondolhatott, amikor például arról beszélt, hogy ő „szabad”.

De mindegy is, mert jött Oravecz Nóra, akinél jobban senki sem tud megmondani egy mély gondolatot, az összefüggéstelennek tetsző szövegben, a hatalmas, külső szemlélő számára érthetetlen lózungokban megérezte szellemtestvérét, és mint amikor Móricz első verseskötetét olvasva meglátta Adyban a rokonlelket és a nagyságot – billentyűzetet ragadott, és megosztotta gondolatait a Facebookkal.

Egyetlen egy giffel nem is tudjuk kifejezni az érzelmeknek azt a bonyolultságát, ami megremegtette a lényünket.

De hárommal már igen.

1.

2.

3.

És ezzel megszületett az olimpia egyik legbizarrabb, szemi-intellektuális zsákutcát jelentő pillanata, ahonnét nincs tovább, úgyhogy nekünk sincs más dolgunk, mint abbahagyni ezt a posztot, és megnyugodni, hogy végre valaki kimondta.

Hogy mit, azt nem tudjuk.

(Fotó: Szabó Miklós)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés