Az IVANKA Beton Design kis családi vállalkozásként indult 2004-ben. Ma már 80 százalékban exportra termelnek.

Az IVANKA Stúdiót 2004-ben alapította Ivánka Katalin és Ivánka András Rudolf. A házaspár különleges betontechnológiával innovatív burkolatokat, bútorokat, design tárgyakat és divattermékeket készít. Első találkozásuk a betonnal az évezred elejére tehető, amikor is Kanadában meglátták az anyagot egy kézzel simított konyhapult formájában. „Sima volt, színes és nagyon beazonosíthatatlan látványt nyújtott” – emlékszik vissza Ivánka Katalin.

A kezdetek

A házaspár 2000-ben ment dolgozni Kanadába, egyikük 56-os emigráns felmenőihez. Itt két évig kertépítéssel foglalkoztak projektmenedzserként. „El akartunk menni Magyarországról, mert úgy éreztük, hogy beszűkülnek a lehetőségeink” – mondja Ivánka András. A kanadai kiruccanás ugyanakkor számos tapasztalattal gazdagította őket. Itt találkoztak a betonnal, amelyre kezdetben belsőépítészeti alkalmazásként tekintettek, másrészt hatékony munkavégzést és vállalkozói szemléletet tanultak. „Munkatempót és szervezést, egyfajta puritán hozzáállást tanultunk, amely azóta is megmaradt” – mondja Katalin, akinek szülei kezdetben nem nézték jó szemmel, hogy ELTE-s jogászi diplomáját sutba dobva a bizonytalan vállalkozói létet választotta (sikereiket látva a szülők azóta természetesen megbékéltek).

Garázscégből egyedi sorozatgyártás

Az IVANKA startupként indult, első generációs cégként, már Magyarországon. Az induló tőkét külföldi keresetükből ketten rakták össze, nagyjából 6-8 millió forintot. A designbetont kezdetben András szüleinek nagymarosi garázsában gyártották saját kezűleg, manufakturális alapon. Betéti társaságuk egyszerű kiadás-bevétel alapon működött: nem volt üzleti tervük, alig költöttek marketingre, legnagyobb kiadásuk egy szállítóautó megvétele volt. A kicsi, egyéni megrendelések időszaka négy évig tartott. 2006 elején kapcsoltak nagyobb fordulatszámra, amikor építészeket, tervezőket vontak be partnereik közé. Megrendelői körük is átalakult: munkáikat budapesti értelmiségiek, üzletemberek kezdték vásárolni, akik kapcsolataik révén beajánlották őket nagyobb léptékű projektekbe - kereskedelmi épületekhez, nagyvállalatokhoz. Ezzel párhuzamosan számos szakmai díjat, elismerést is kaptak, amely a folyamatos médiajelenléttel együtt, egyre növekvő ismertséget hozott számukra Magyarországon.

Nemzetközi terjeszkedés

A növekvő hazai kereslet méretnövekményt hozott, családi betéti társaságuk egy kft-vel bővült. A kezdetektől meglévő tudatos kommunikáció itthon révbe ért, az IVANKA designbeton komoly presztízsre tett szert. Ekkor új célt tűztek ki maguk elé, a nemzetközi piacra lépést. „Még a pillanatra is emlékszem: egy rangos külföldi design-kiállításon döntöttük el, hogy belevágunk a nemzetközi terjeszkedésbe” – mondja Katalin. Itt azt látták, hogy egy jó termékkel egy hét alatt be lehet törni, aminek felismerése olyan volt számukra, mintha „levegőt kaptak volna”. Elsőként a nagy sikerű FLASTER Tiles termékcsaláddal léptek piacra az Egyesült Királyságban 2009-ben. Itt olyan nagy presztízsű projektek terveiben jelentek meg, mint a Liberty London nagyáruház, vagy éppen az új olimpiai helyszíneken megnyitott Ganapati étterem, Cow Sratford és Geronimo Inns. Olasz partnerük révén közös fejlesztésű külső homlokzati, belső falburkolat és padló dekorációs betont kezdtek forgalmazni, illetve kiépítették saját disztribúciós hálózatukat. Utóbbin keresztül, illetve közvetlenül is jelenleg a világ számos pontjára szállítanak Hong Kong-tól Malajzián át egészen Ausztráliáig.

Bevételi adatok

Az IVANKA 2011-ben triplázni tudta a forgalmát. Idén várhatóan 1 millió eurós bevételük lesz. Három év múlva 4-5 milliót szeretnének elérni, ám ehhez nagyon komoly strukturális átalakítást kell végrehajtani a cégben.

A pénzügyi befektető bevonása

A vállalat fejlődésének harmadik állomásaként a cég egy részvénytársasággal bővült 2011 decemberében. Ez azt a célt szolgálta, minél könnyebben lehessen bővíteni a vállalatot, azaz tőkét bevonni és kielégíteni a rohamosan növekvő keresletet. A befektetőt végül a Docler Investments Kft.-ben találták meg, amely 240 millió forintot fektetett az IVANKA Factory Zrt.-be, 49 százalékos tulajdonszerzésért cserébe. A cégben az alapítók mellett a Startup Underground rendezvények nyomán ismertté vált szakember, Miskolczy Csaba is tulajdonossá vált. A tőkeinjekcióval a cég fejlődésének újabb szakaszába léphetett: a manufakturális és egyedi gyártás mellett beindították nagyüzemi sorozatgyártó üzletágukat is. A nemzetközi lábakon álló Docler – a beruházás finanszírozása mellett – a szervezet- és üzletfejlesztésben, valamint az adminisztráció kiépítésében is segít a cégnek, hiszen az csak így válhat nemzetközileg jegyzett nagyvállalattá.

A termékportfólió

Az IVANKA identitására jellemző, hogy egyszerre kreatív műhely és fejlesztőbázis, valamint saját tárgykollekció és egyedi kivitelezésű projektek gyártói. Bár fő termékvonaluk a luxusbeton építészeti, burkolati alkalmazása, első nagy nemzetközi sikerüket mégis a különleges Seeyou síremlékkel aratták. Innentől vált védjegyükké, hogy saját fejlesztésű technológiájukkal, innovatív ötleteikkel minden egyes projektjükben újraértelmezik a betont, kihozzák belőle a benne rejlő végtelen változatosságot. Olyannyira, hogy idén bővítették portfoliójukat a divat irányába: bőrbeton női táskákat, hangfaldobozokat, exkluzív ajándéktárgyakat is készítenek fiatal hazai tervezők bevonásával. „Sorozat-gyártott design kollekcióink külföldön nagyon népszerűek, így az értékesítés egyre nagyobb arányú exportot produkál” – mondja András. Jelenleg a nagyobb volumenű egyedi projektekből van a legtöbb megrendelésük, az export aránya a cégnél 80 százalék.

Professzionális marketing és értékesítés

A luxustermékek piacát kevésbé érintette a válság. A cég által képviselt aszketikusabb luxus ráadásul jobban beleillik a válság után megváltozott nemzetközi trendekbe. „Mi tartós, hosszú élettartamú, valódi anyagokból készült termékeket gyártunk, amelyeket egy bizonyos vásárlói réteg nagyon értékel” – mondja Katalin. Mindez persze nem jöhetett volna létre a kereslet generálása nélkül, amelynek egyik két fő lába a professzionális marketing és értékesítés. Az IVANKA-ra kezdettől fogva jellemző, hogy a cégmérethez képest sokkal nagyobb a marketingköltés aránya. „Kezdetben 30-40 milliós forgalom után 5 milliót költöttünk, jelenleg 60 milliós marketingbüdzsével dolgozunk” – mondja András. Aktív értékesítési csapatuk mindig a legjobban futó termékekre koncentrál, e mellett generálkivitelezői partnereik – pl. cementgyárak – segítségét is igénybe veszik az eladásoknál. Utóbbiakkal évente 2-20 közötti közös projektet vállalnak.

Szervezeti fejlődés

A cég szervezeti felépítése az idők folyamán egyre letisztultabbá vált. Jelenleg 33 fő alkalmazottal és egy széles alvállalkozói körrel dolgoznak. A menedzsment (tervezés, marketing, iroda és HR) 14 főből áll, amelynek az élén a pénzügyi befektetővel közös board áll. A cég nagy hangsúlyt fektet a fiatal tehetségek, divattervezők, grafikusok, webfejlesztők felkutatására és alkalmazására. Tavaly költöztek új telephelyükre, a 16. kerületi Újszász utcába, ahol a 3600 négyzetméteres gyártóhely mellett új értékesítési és irodatérrel várják vevőiket. A kisebb alapterületű 13. kerület Bulcsú utcai Bemutatóterem és Stúdió a belvárosban továbbra is fennmarad a mellette működő workshop laborral és manufaktúrával az egyedi gyártások és a belvárosban mozgó ügyfelek hatékony kiszolgálására.

Új célok mindig kellenek

András szerint ebben az iparágban a bevétel nem feltétlenül áll arányban a presztízzsel. Példaként egy kisebb tokiói megrendelést említ, amelynek révén betörhettek volna Japánba, ám a megrendelő váratlan halála miatt ez kútba esett. „A Link Theory Japan nemzetközi divatház tulajdonosának kellett volna betonhomlokzatot készítenünk, a 600 négyzetméteres új családi házukhoz, ám a férj halálával ez sajnos meghiúsult” – mondja. Azoknak, akik most szeretnének vállalkozni, András azt üzeni: legyenek kitartóak, hiszen jó eséllyel úgysem az fog elsőre megvalósulni, ami a terveikben szerepel. Katalin szerint egy kreatív kezdő vállalkozás számára az lehet a legveszélyesebb, amikor a közeli ismerősök akarnak veled együtt dolgozni. A jó stratégia ma nemcsak következetességet, de gyors helyzetfelismerő képességet és gyors alkalmazkodást is kíván, mely gyakran a célok felé vezető út irányváltásainak manővereit is alapfeltételezi, valamint új célok kijelölését is eredményezheti. Az IVANKA legújabb célja, hogy a nemzetközi piacon meghatározó, befolyásos és erős identitású márkát építsen, és öt éven belül Európa vezető design beton vállalatává váljon. Amire minden esélyük meg is van – tehetjük hozzá.

Profil

Ivánka Katalin Budapesten született, de gyermekkorát vidéken töltötte, ahol egy többgenerációs családi házban nőtt fel. Andrással 1999-ben ismerkedett meg, 2002-ben kötöttek házasságot. Jelenleg első gyermeküket várják, Katalin a kilencedik hónapban van. Hobbija az utazás, télen rendszeresen elutaznak valamilyen meleg helyre, mivel „legszívesebben sós vízben szeretek lenni”.

Ivánka András Rudolf 1978-ban született a budapesti nyolcadik kerületben, ahol a mai napig élnek Katalinnal. Eredetileg informatikát tanult, a szülei vállalkozásában dolgozott tíz évig. András egy robogóval járja a várost, ha éppen itthon van. Egyébként sem sportol, viszont „ha odébb kell tenni egy 30 kilós betontömböt, nem ijedek meg a feladattól”.

(Fotó: Tóth István)

Olvasd el a GlobePlayer sorozatunk korábbi interjúit is!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Új helyszínen kóstolhatsz rumot, whiskyt, gint a GoodSpirit show-ján

Ebben a sörfőzdében hamarosan koncerteket tarthatnak

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés