Új sorozatunk sikeres vállalkozókat mutat be, akik friss, eredeti üzleti koncepcióval rendelkeznek.

Soha nem akartam borbárt alapítani, a hely alapvetően kényszervállalkozásként indult 2009 elején – mondja Popovits Dávid (38), a Doblo Wine & Bar tulajdonosa. A Dob és Holló utca sarkán lévő ingatlant egy olasz bank tízéves futamidejű euró hiteléből vásárolta meg 2007-ben. Az eredetileg befektetési céllal megvett üzlethelyiséget szépen felújította és berendezte, ám a válság miatt eladni már nem tudta. „Itt álltam az üres boltban, és azon törtem a fejem, hogy miként fizessem vissza a hitelem” – mondja a Playernek Dávid.

Mivel nagyon szerette a magyar borokat, és jelentős vendéglátó múlttal rendelkezett, végül egy borkereskedés elindítása mellett döntött. Az eredeti koncepció szerint kézműves magyar borokat forgalmazott volna, ám egy szerencsés törvénymódosítás miatt ismét változtatott az elképzelésén. 2009-ben ugyanis jelentősen egyszerűsítették a vendéglátás szabályait, így már nem kellett külön engedélyt kérni az egyes vendéglátó tevékenységekhez. Ekkor határozta el, hogy – az USA-ban látott borbárok mintájára – egy exkluzív, különleges szolgáltatásokat kínáló vendéglátóhelyet nyit a hetedik kerület szívében.

Új minőség egy részpiacon, elsőként

A budapesti vendéglátás és a kultúra összefonódása tíz éves folyamat, a Dobló pontosan ebbe a sorba illeszkedik. „Olyan helyet akartam, amely részben a belvárosi turizmusra épül, de egyaránt szól a helyieknek is, egy Budapesten eddig még nem látott módon” – mondja Dávid, aki családilag is kötődik a régi pesti zsidónegyedhez. Nagyanyja a Kazinczy utcában született, ő maga is itt nőtt fel gyermekkorában. A hely koncepcióját már az első év működése is visszaigazolta. „A turisták délelőtt benéztek, majd miután nem találtak jobb helyet a városban, este is visszajöttek hozzánk iszogatni” – mondja Dávid, aki három dolognak tulajdonítja a sikert: a kitűnő lokációnak, a jól eltalált arculatnak, valamint a minőségi szolgáltatásoknak.

Üdítő színfolt, kellemes hangulat

A 109 négyzetméteres Doblo belső berendezése extravagáns művészkézre vall. Nyerstégla és sötét színek uralják az enteriőrt, a falakon színes kortárs festmények, a bárpulton különleges asztali lámpák láthatók. Nagy meglepetésünkre az arculatot Dávid találta ki és valósította meg. „Tulajdonképpen művészlélek vagyok, aki nagyon szeret belsőépítészeti dolgokkal bíbelődni, bár ezt soha nem tanultam” – mondja Dávid, aki szerint a cél az volt, hogy időtlen belső teret hozzanak létre, amelyről ne lehessen megmondani, hogy mely részei eredetiek, mely részei újak. Ez olyannyira jó sikerült, hogy a helyet látva egy külföldi üzletember csoport belsőépítészeti megbízást is adott neki egy Október 6. utcai, 600 négyzetméteres show-room felújítására és berendezésére 2009-ben. A megbízás pont jókor jött, mert akkoriban minden pénzét a borbárba tette.

Borok csak magyar forrásból

A Doblóban kizárólag magyar borokat kínálnak, ami náluk tudatos üzletpolitika, de inkább Dávid személyiségéből fakad. „Az én ízlésemnek nem felel meg, hogy Új-Zélandról importáljuk a borokat, amikor a hazai borászoknak is adhatunk munkát” – mondja. Nyitáskor 280 borral indultak, jelenleg 120 féle magyar bort árulnak. A kínálathoz később csatlakozott a pálinka és a különféle koktélok. Dávid különösen fontosnak tartja az állandó vendégkapcsolatot. Nagy dumás lévén valamennyi vendégével elbeszélget, mert azt vallja, hogy náluk mindenki törzsvendég, csak még nem tud róla. Nem mellékesen a hely egyik fő koncepciója a környezettudatosság: minden hulladékot külön gyűjtenek és visszaváltják a kartonokat, palackokat.

Vendégkör: felsővezetőktől a külföldi diákokig

Jelenleg főként 26 év feletti külföldiek és hazai vendégek látogatják a helyet – külföldi diákoktól a felsővezetőkig egyaránt. A magyar közönség aránya a 2009-es nyitás után tíz százalék körül volt, jelenleg eléri a negyven százalékot, ami azt jelzi: a fizetőképes hazai réteg is megtalálta magának a helyet. Mint minden vendéglátóhely, a Doblo is szezonálisan működik. Érdekes módon tavasszal és ősszel van teltház, nyáron kevesebb a vendég. Az árpolitikában egyetlen tudatos döntésük volt: az olcsóbb borokat kicsivel drágábban árulják, míg a közepes és drágább borokat egy kicsivel olcsóbban. Dávid szerint a hely alapvetően nem drága, de annyira azért mégis, hogy kiszűrje a „nem elkötelezett borrajongókat”. „Sok sznobnak nem vagyunk elég sznob, de ez nem a mi bajunk” – mondja.

Hirdetések nélkül is lehet

A vállalkozás egyik érdekessége, hogy semmilyen marketingtevékenységre sem költöttek. Nem azért, mert ebben nem hisznek, hanem mert menet közben elfogyott a pénzük. „Úgy gondolom, hogy a szájról szájra terjedő, igazi tapasztalatokra támaszkodó hírnév sokkal tartósabb” – mondja Dávid. Sokszor amerikai turisták jönnek be úgy, hogy Californiában mondta nekik valaki, hogy menjenek be a Doblóba és keressék a Dávidot. Óriási szerencséjükre a külföldi média hamarabb megtalálta őket, mint a hazai, ami elegendő ismertséget hozott nekik külföldön. Egyik legfrissebb megjelenésük a Brussels Airlines fedélzeti magazinjában volt öt teljes oldalon, idén év elején. Ebbe úgy kerültek bele, hogy a tematikus utazási magazin éppen Budapestet ajánlotta, és az újságírónak nagyon megtetszett a Doblo.

Másolják, de ez nem érdekli

A Doblo az első minőségi borbár volt Budapesten, amivel műfajt teremtett Magyarországon. Azóta számos hasonló hely nyílt a városban, ám Dávidot ez egyáltalán nem zavarja. A fiatal vállalkozó szerint ezek a helyek egymást erősíthetik, ami mindenkinek jó. „Magyarországon óriási divat egymást víz alá nyomni, holott külföldön inkább az együttműködésre törekednek a családi vállalkozások” – mondja. Dávidot az sem zavarja, hogy a frissen nyílt borbárok jelentős részben a Doblo arculatát vagy üzletpolitikáját másolják. „Szerintem ez nekik kellemetlen, nekem viszont nagy elismerés” – mondja. Ennek ellenére tárgyilagosan kiemeli, hogy szakmailag ki a legjobb, hogy hol milyen a közönség és kivel, miért vagy miért nem cserélne.

Vállalkozói karaktere

Dávid nem klasszikus vállalkozó típus: hosszas üzleti tervek írása helyett inkább „ösztönösen és érzelmi alapon” hozza meg döntéseit. Előnyben részesíti a start-up vállalkozásokat, mert imád új dolgokat létrehozni. „A működtetésnél jobban élvezem az alkotást. Ez nem feltétlenül szerencsés, de eddig még mindig bejött” – teszi hozzá. Dávid vállalkozói magatartására az is jellemző, hogy két lehetőség közül mindig az időigényesebb, drágább megoldást választotta, mert alapvetően hosszútávra tervez. „A budapesti vendéglátósok a gyors forintra utaznak. Rövidtávon gondolkodnak, és azonnal szeretnének meggazdagodni. Amikor belevágtam a borbárba, főként az motivált, hogy megmutassam: másként is lehet vállalkozni” – mondja.

Tervek

Dávidot többen megkeresték, hogy befektetnének egy vele közös üzletbe, és többen "szóltak" neki bizonyos ingatlanok kapcsán, ám az új tervekről ő babonából nem beszél. Arra a kérdésre, hogy mihez kezdene 50 millió forinttal, azt válaszolta: azonnal megvásárolná a Doblo alatt húzódó 600 négyzetméteres önkormányzati pincerendszert, ahol éttermet, rendezvénytermeket, bortrezort és spa létesítményt hozna létre. „Aztán persze, lehet, hogy megbánnám az egészet, és inkább két kisebb borbárt nyitnék 25-25 millió forintból” – teszi hozzá mosolyogva.

Profil

Popovits Dávid Budapesten született 1974-ben. Édesapja szobrász, édesanyja konduktor és pszichológus. Dávid élete jelentős részét külföldön élte le, változatos körülmények között, rengeteg tapasztalatot gyűjtve – mindez sokat segített neki hazai vállalkozásai beindításánál. Dávid a Northfield Mount Hermon középiskolába járt az amerikai Massachusetts államban, majd a Tel-Aviv Egyetemen, politikát és nemzetközi kapcsolatokat hallgatott. Ezt azonban elhagyta a művészet kedvéért: fotó és dizájn szakon végzett a londoni City of Westminster College művészeti főiskolán. Diplomáját egy modern művészeti mesterképzéssel is megfejelte a göteborgi Chalmers Egyetemen. Az egyetem után sokáig filmmel és képzőművészettel foglalkozott, legutóbb viszont Japánban élt egy ideig, ahol bárpultosként dolgozott. Dávid jelentős vendéglátó múlttal rendelkezik: többek között a legendás Szóda udvar létrehozásában közreműködött 2002-ben. Feleségével és három éves gyermekükkel a nyolcadik kerületben élnek. Felsőfokon beszél angolul és héberül.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Ideje boldog születésnapot kívánnunk Lolának

További cikkeink a témában