A teljesítménykényszer, a stressz, a munkamánia és a fokozott érzelmi megterhelés a burnout kialakulásának ideális körülményei. Védekezz!
Ha már szinte természetes, hogy hétvégén is dolgozol, ha a munkahelyeden kibírhatatlan a nyomás, ha reggelente gyomorgörccsel mész be dolgozni, ha nagy az érzelmi teher, téged is fenyeget a kiégés-szindróma. A túlhajszoltság, az irreális munkahelyi elvárások, a növekvő stressz, a terhelhetőség határainak kitolása, az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya olyan jelenségek, melyek egyre több embert érintenek. Bár a burnout-szindrómát, azaz a kiégést eredetileg a segítő foglalkozásúak körében kezdték vizsgálni, a fokozott stressz, az elszemélytelenedés és a növekvő megterhelés következtében a tünetek bárkinél jelentkezhetnek.
Burnout
„A Burnout- (kiégés) szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” (Herbert Freudenberg meghatározása)
Orvosok, tanárok, segítők és a munkaholisták
Nem véletlen, hogy a burnout kutatása eredetileg a segítőkhöz kapcsolódik. A segítő személyek azért veszélyeztetettebbek, mert folyamatos érzelmi megterhelésben élnek, és a szociális, egészségügyi szféra anyagi helyzete és a rendszer túlterheltsége következtében általában agyonhajszoltak és alulfizetettek is. Ez önmagában is veszélyes kombináció, de ha nem lenne elég, sok segítő a saját testi és lelki igényeit teljesen elhanyagolja, és csak a munkájának él – így egyenes út vezet a kiégésig. A fokozott érzelmi megterhelés nem csak a segítőket, de a vezetőket, az ügyfélszolgálaton dolgozókat, és mindenkit érint, aki emberekkel foglalkozik.
Azt, hogy a teljesítőképességednek megvannak a maga határai, nyilván nem szívesen hallod. Hajlamosak vagyunk robotoknak tekinteni magunkat, és figyelmen kívül hagyni a szükségleteinket. Az állandó rohanás, a multitasking, a kiéleződő verseny, a bizonytalanság már önmagukban is hatalmas terheket rónak ránk, mindez egy nagy adag teljesítménykényszerrel és megfelelni vágyással együtt már nem gyerekjáték.
A burnout stádiumai
- Idealizáció szakasza: túlzott lelkesedés, fokozott teljesítmény.
- A realizmus fázisa: amikor a lelkesedés alábbhagy, az egyén tisztában van képességeivel, kompetenciájával, tevékenységének lehetőségeivel és korlátaival, valóságos képet alkot önmagáról és a munkájáról.
- A stagnálás vagy kiábrándulás fázisa: amikor a munka már nem jelent örömet, a motivációk csökkennek, a szakember feladatait rutinszerűen végzi.
- A frusztráció fázisa: a szakember ingerlékeny, feszült lesz, stressztűrése csökken.
- Az apátia/fásultság fázisa és/vagy a pálya elhagyása: az illető már a magánéletben sem talál semmi örömet.
(Forrás: Wikipedia)
Te vagy a szerencséd kovácsa
A kiégésnek egyrészt egyéni, másrészt szervezeti szintű okai is vannak, ezek rossz konstellációja vezet leggyakrabban a burnoutig. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a lelki problémákat mindig könnyebb megelőzni, mint kezelni, így jó esetben a hangsúly a prevención van.
Egyéni szinten sokat tehetsz magadért, elsősorban azzal, ha személyiségednek, teherbírásodnak, érdeklődési körödnek megfelelő hivatást választasz. Az önreflexió, az odafigyelés a saját igényeidre elengedhetetlen, így még idejében észlelheted, hogy gond van, és megállíthatod a destruktív folyamatot. Fontos az is, hogy a munkád és a magánéleted igyekezz szisztematikusan elválasztani egymástól. Ne vidd haza a munkát, a hétvégék és az esték legyenek szentek, bármennyire is nehéz, törekedj a munka-magánélet egészséges egyensúlyára.
Ha tanárként, orvosként, segítőként, szociális munkásként dolgozol, és lehetőséged van rá, járj szupervízióba, kérd a kollégáid, mentoraid támogatását, keress segítő csoportot, kezdeményezz esetmegbeszéléseket. Amennyire lehet, tartsd tiszteletben a saját határaidat és érzelmi teherbíró képességed. Ha sok emberen akarsz segíteni, gondolkozz hosszú távon, és ne merítsd ki az egyetlen erőforrást, ami rendelkezésedre áll: saját magadat.
Vedd észre a tüneteket
Testi és szellemi kimerültség, közömbösség, feszültség, fáradtság, fejfájás, testsúlyváltozás, alvászavarok, gyomorpanaszok, pszichoszomatikus betegségek, ingerlékenység, cinizmus, az emberi kapcsolatok minőségének megromlása, a munkahelyhez, kollégákhoz való negatív viszonyulás, pesszimizmus, a teljesítőképesség csökkenése, az elköteleződés csökkenése, indokolatlan szakmai önértékelési zavar, rezignáltság.
Ha túlságosan meg akarsz felelni, ha a tökéletességre törekvésed már-már beteges, ha mindig mindenkinél jobb akarsz lenni, ha állandóan versengsz a többiekkel, érdemes elgondolkodni azon, hova vezet mindez hosszú távon. A munkához való hozzáállásod felülvizsgálata elengedhetetlen: felejtsd el az idealisztikus elképzeléseket, az irreális célkitűzéseket, igyekezz közelíteni a realitáshoz, és tartsd tiszteletben a saját határaidat.
Az akkumulátor is lemerül, ha nem töltik fel rendszeresen. A rekreációt segíti a sport, a relaxáció, a megfelelő mennyiségű alvás, és a hosszabb, éves normál vagy szükség esetén akár fizetés nélküli szabadság is. A munkahelyi életminőség, a szünetek, az ebédidő tiszteletben tartása is fontos kritériumok, a SlowWork szemlélettel nagy mértékben csökkenthető a kiégés kockázata.
A vállalati kultúra sem mellékes
A burnout megelőzésében nem csak a munkavállalóknak, de magának a vállalatnak is nagy szerepe van. Ha a szervezet olyan csúcsteljesítményre kalibrált, lélektelen gépként működik, melynek alkatrészei (dolgozói) szabadon lecserélhetőek, akkor nem sok jó vár a munkavállalókra. Szerencsére ma már jó néhány vállalat felismeri, hogy a legfőbb érték a humán erőforrás, és érdemes pénzt, időt és energiát fektetni a dolgozók jóllétébe. Az ideális az lenne, ha a szervezetek természetesnek tekintenék a dolgozók fejlesztését, továbbképzéseket biztosítanának, ha külső vagy belső szakemberek, munkapszichológusok, coachok segítenék a munkavállalókat.
Hosszú távon olyan cégnél érdemes dolgozni, ahol látod a munkád közvetlen hatásait, meg tudod élni az autonómiádat, látod magad előtt a lehetőségeket, rendszeresen kapsz visszajelzéseket, és persze anyagi megbecsülést is. Ha szoros kapcsolatot ápolsz a kollégáiddal, jó a csapatszellem, és figyeltek egymásra, annak is van egy erős megtartó ereje. Egy humánus, támogató szervezeti kultúra hosszú távon is produktív, egyenletesen fejlődő, kiegyensúlyozott munkavállalókat eredményez, akiket messze elkerül a burnout. A segítő szakmák esetén különösen fontos lenne a szervezet támogató hozzáállása.
Úgy éreztem, hogy minden kicsúszik a kezem közül
Bálint egy alapítványnál dolgozott vezetőként. “Egy ideig minden a terv szerint haladt. Élveztem, hogy fontos munkát végzek, nem volt probléma a mindennapos túlóra, minden plusz feladatot elvállaltam, állandó pörgésben éltem. A magánéleti kudarcok csak rátettek egy lapáttal: mivel nem volt stabil barátnőm, nem tűnt rossz ötletnek, hogy hétvégenként is bejárjak az irodába, és mindig volt mit csinálni. Nem vagyok mártír, egyszerűen imádtam a munkámat, és kiemelkedő teljesítményt akartam nyújtani. A nyári szabadságokat gyakorlatilag végig aludtam, aztán alig vártam, hogy mehessek vissza a »bányába«.
Nem sokkal azután, hogy vezető lettem, éreztem először azt, hogy tehetetlen vagyok, megingott a magamba vetett hitem, és elkezdtek kicsúszni a dolgok a kezem közül. A mindennapi megterhelő ügyek, a segítségre szoruló ügyfelek gondjai mellett a kollégáim problémái is a nyakamba zúdultak, miközben nekem nem volt kihez fordulnom a gondjaimmal. Persze voltak jobb és rosszabb időszakok, de a tendencia sajnos utólag már világosan látszik. Egyre többet stresszeltem, emiatt gyakrabban hibáztam, ettől még frusztráltabb lettem és elbizonytalanodtam. Egy idő után az idegeskedésből valahogy átcsaptam a totális apátiába, olyan volt, mintha minden szürkévé vált volna körülöttem, semmi nem érdekelt többé.
Ezt én nagyon nagy krízisnek éltem meg, mert semmim nem volt, csak a munkám, és hirtelen jelentőségét vesztette, amiért olyan keményen dolgoztam. Először a normál szabadságaimat vettem ki, majd betegszabira mentem, hogy pihenjek. A kedvem, a lelkesedésem nem tért vissza, így kisebb kényszerpihenő után, szervezetet és pozíciót is váltottam. Az elejétől fogva sokkal jobban odafigyelek arra, hogy ne vigyem túlzásba a munkát, ha kell, kényszerítem magam a pihenésre. Nem könnyű ezt a túlműködő gépezetet leállítani.”
Nem vagy itt jó helyen
A kiégés okait nem mindig a személyiségvonásokban vagy a szervezeti kultúrában kell keresni, nem ritkán előfordul az is, hogy egyszerűen nem ott vagy, ahol a helyed lenne, és ez okozza az állandósuló érzelmi fásultságot. Ha a kiégés jeleit tapasztalod, és nem segít a tehermentesítés, akkor itt az idő, hogy átgondold a karrierutad, és megfontold az esetleg szükségszerűvé váló karrierváltást. A pályaelhagyás mindig fájdalmas, és veszteségekkel járó folyamat, de ha anno társadalmi vagy családi nyomásra választottál szakmát, és képtelen vagy azonosulni a szakmai szerepeddel, jobb észhez térni, mint így leélni az egész életedet.
A teljes apátia megelőzhető azzal, ha kilépsz, de fontos tudni, hogy a burnout nem csak egyszer következhet be egy ember életében, hanem ciklikusan ismétlődhet, főleg, ha a történtek hatására a személyiségben nem történik mélyebb változás. A szakemberek szerint körülbelül hétévente nem árt céget, pozíciót vagy akár szakmát váltani. Sokat segíthet az is, ha a munkád mellett van valamilyen szenvedélyed, ha új dolgokat tanulsz, ha rendezett a magánéleted.
Egy súlyos burnout akár a depresszióig, munkaképtelenségig vezethet, kezelése komplex és sokszor hosszadalmas, és szakember beavatkozását igényli. Inkább kapcsolj időben, és figyelj oda magadra!