Vagyis inkább alig ismert fiatal, aki csak bontogatja a szárnyait, de a gazdagok nagyon is figyelnek rájuk. Nagyot fognak szólnak a nyáron, csak figyeld meg.

Persze elsősorban most az év meglepetéscsapatának, a Monacónak a játékosai a legkapósabbak, minden Mbappéról, Lemarról, Sidibéről, Fabinhóról és Mendyről beszél, ám közben akadnak még náluk is ismeretlenebb tehetségek, akikért nagyot fognak szakítani a csapataik.

Jean-Michaël Seri

Ő lesz az új Kanté? Ha azt nézzük, hogy a Nice 33,5 millió fontot is kaphat az elefántcsontparti futballistáért az Arsenaltól vagy a Tottenhamtől, akkor lehet. Holott valljuk be, talán még sosem hallottunk a mélynövésű középpályásról. A 25 éves box-to-box játékosért 1 milliót fizetett a Nice a Paços Ferreirának tavaly. Ebben a szezonban 32 meccsen 6 gólja és 9 gólpassza van, játszott az El-ben is, és 13-szoros válogatott. A két londoni óriás mellett az Everton, a Southamptonés az ismeretlen fiatalokra odafigyelő Borussia Dortmund is monitorozza.

Patrik Schick

A cseh csatár is a semmiből lehet az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham vagy a Juventus játékosa. A 187 centis center 21 éves, és tavaly nyáron igazolt a Sampdoriába. Nem túl magas életkora ellenére 29 Serie A-meccs van a lábában, ezeken 11 gólt szerzett, el is kezdték húzni érte a sorszámokat a nagyok. Patrik háromszor már a cseh felnőtt válogatottban is szerepelt, onnan is van egy gólja. Ballábas, jól fejel, és 7 millióra taksálja a Transfermarkt. A Samp pedig 40 millió eurót kér érte. 4-ért vették.

Jordan Pickford

A 23 éves kapusra azt mondják, ő lehet a következő Joe Hart, de szerintünk ez sértés, Pickford tehetséges, jó kapus. És abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Sunderlandben véd, amely ugyan kiesett, tehát gyenge, de legalább rengeteg melója volt, így felhívta magára a figyelmet, és mivel kizúgtak, most mindenki vinné, és viheti is. Az állandóan kapust kereső Liverpool, az ezen a poszton szintén harmatos Man. City, de a Manchester United is, na meg persze az Arsenal. Rajtuk kívül az Everton és a Newcastle is akarná, de az RB Leipzig is, amely vélhetően a BL-ben fog indulni. A 20 millió fontot bármelyik kicsengeti.

Michael Keane

Keane is angol, ám ő védő, és ez az együttállás rettenetesen felnyomja az árát. Pláne, hogy berakták már a válogatottba is kétszer, így aztán a reális ára többszöröséért vihetik el a Burnley középhátvédjét. A 24 éves, 188 centis bekket másfél éve 2,56 millió euróért adta el az MU, most olyan 25 millió font körül jár az ára. A Liverpool itt is a leghangosabb kérő, de persze a Manchester United is visszavenné, a Tottenham is ráalkudna, de az Everton is figyel az esélytelenség nyugalmával. Semmi extra a srác, de Stones és Shaw sem világklasszis, mégis irdatlan pénzeket adtak értük.

Kasper Dolberg

A dán egy árnyalattal ismertebb a többieknél, hiszen már az Ajaxba is nagy dérrel-durral igazolt két éve, amikor még csak 17 éves volt. Már akkor óriási tehetségnek számított, így szerették volna a nagyok, de ő az Ajaxot választotta. Jól tette, 19 évesen meghatározó tagja a csapatnak és El-döntőre készülhet. A ligában 15 gólja és 6 asszisztja van, az Európa-ligában 11 meccsen 5 gólt szerzett. Természetesen rá is a Liverpool, a Manchester City és United vetett szemet, na meg a két nagy német, a Bayern és a Dortmund is. Klopp meggyőzheti, de Aubameyang helyettesének is lenni is reális terv. 8 millióra lőtték be, ergo 20 millió euró alatt nem viheti senki.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés