George F. Hemingwayt, a Honvéd tulajdonosát megkérdezték arról az ominózus nyilatkozatról, melyben az edzője elhordja mindennek őt is és a klubot is.

Van der Meer állítólag nyilatkozatán mi is ledöbbentünk, ebben az edző spúrnak nevezi a tulajdonost, aki ráadásul melegítőben fogadja az izraeli miniszterelnök, meg azt is mondta, hogy a Honvéd létesítménye olyan, mintha 80 évet visszamentünk volna az időben.

Illetve nem mondta, merthogy a szakember azonnal kiadott egy közleményt, hogy nemhogy nem mondott ilyeneket, de egyáltalán nem mondott semmit, merthogy ez az interjú meg sem történt, senkivel sem beszélt a Voetbal Internationaltől. És szerinte van még egy csavar a történetben, ugyanis nem elég, hogy kamu az interjú, de "a Nemzeti Sport által közzétett fordítás még a hamis holland forrást is félrefordította, és bizonyos állítások nem is léteznek a holland cikkben."

A DIGI Sport most a legilletékesebbet kérdezte meg, George F. Hemingway tulajdonost:

„Erik azt mondta, nem adta ezt az interjút. Az ember, aki a cikket írta, azt mondja, ő megcsinálta az interjút. Ez egy ismeretlen újságíró, nekem kényelmesebb elhinni, hogy az újságíró egy tisztességtelen ember, mint azt, hogy az én vezetőedzőm egy idióta. Én inkább az előbbit hiszem el.”

Ezek szerint az interjú miatt nincs edzőkérdés Kispesten, szent a béke. A tulajdonos egyébként az előző szezonhoz képest kicsit gyengébb eredmények miatt sem borúlátó:

„Voltunk mi mindenféle helyen. Voltunk tizenkettedikek, kilencedikek, nyolcadikok, hetedikek, hatodikok. Tavaly bajnokok voltunk, most 4. helyen állunk, és mindenki fel van háborodva, a szurkolók fel vannak háborodva, hogy miért nem vagyunk elsők. Néha fönt, néha lent. Ez az élet sora. Remélem, hogy tavasszal feljebb leszünk.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában