A karma benézett a Crystal Palace-hoz, mészárlásért több hónapos sérülés a büntetés

Vasárnap megszakadt a Manchester City győzelmi szériája, sőt kidőlt a brazil csatára, és kis híján súlyos sérülést szenvedett a csapat legjobbja is.

Gabriel Jesus egy rossz mozdulat után térdsérülést szenvedett, egy hónapig nem számíthat rá Guardiola, azonban az igazi érvágás az lett volna, ha sikerül a Crystal Palace játékosainak lemészárolnia Kevin De Bruyne-t, a City legjobbját, motorját.

Meg is tettek ezért mindent, Scott Dann és Jason Puncheon is brutálisan beleszállt a belgába, aki végül le is bicegett a pályáról. A két londoni azonban rosszabbul járt, mindketten keresztszalag-sérülést szenvedtek, ebben a szezonban már nem játszhatnak.

Dann még az első félidőben próbálta felrúgni De Bruyne-t, hordágyon vitték le, Puncheon pedig az utolsó percben így próbálta megakadályozni a kontrát:

Szerencsére De Bruyne nem sérült meg, pedig egy ilyen, térdmagasságban érkező szabálytalanság komoly veszély, utólag el is tilthatják a Palace-játékost. Bár ez mindegy már, mert ő is hordágyon hagyta el a pályát. A nyárig mindketten pihennek.

Karma.

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon