Pásztory Dóri, a kétszeres paralimpiai bajnok úszónő ugyan érti és akár még támogatja is Hosszú törekvéseit, de a módszereiből elege lett, írta meg nyílt levélben a WMN-en.

A végtelen szimpatikus és értelmes Pásztory szerint az egyik legnagyobb probléma az, hogy Katinka zsákutca, egyszerűen nem lehet vele vitatkozni, sőt még beszélni se nagyon. Hosszú (és Tusup) most a nemzetközi szövetségbe állt bele, miután a FINA átalakította kicsit a Világkupa-sorozatot, ahol Katinka felhozta magát erre a szinte – szakmailag és anyagilag is.

Hosszú Katinka a Nemzetközi Úszószövetségbe is beleszállt

Katinka összerúgta a port a magyar szövetséggel is, annak tudjuk, mi lett a vége, azóta új elnök van. Most a FINA kapott.

Ezekre reagál Pásztory, akinek elege lett Katinkából.

Hosszú Katinka szupersztár, a legsikeresebb aktív sportoló Magyarországon. Ha ő mond valamit, akkor arra mindenki felkapja a fejét, még akkor is, ha mély szakmai kérdésben foglal állást. [...]

Vitatkozni amúgy is nagyon kevesen tudnak vele, mert ő nem vitatkozik. Sajtótájékoztatót tart, nyílt levelet ír, Instagramon posztol. Egyirányúan kommunikál még akkor is, ha pont a kétirányú kommunikációt hiányolja.

Mint például most, amikor a Nemzetközi Úszószövetségen kéri számon a világkupa-sorozattal kapcsolatban hozott változásokat. Jogosak-e a felvetései vagy sem? Vajon hányan tudják ezt megítélni a követői közül? Így információ és tudás híján sokak számára nincs más lehetőség, mint ezt a történetet is beletuszkolni a „magányos hős sportoló vs. gonosz, rosszindulatú (nemzetközi) szervezet” ádáz csatájának skatulyájába, aminek bizony remek közege a mostani magyar közbeszéd. Arról pedig kevesen akarnak tudomást venni, hogy mennyire rontja a közbeszéd helyzetét ez a fajta közlésmód.

Ezután Pásztory megpróbálta árnyalni a képet a FINA vs Hosszú vitában. A végén leírja, hogy "nagyon sok változást léptettek életbe, és szinte mindegyikük erősen vitatható", és szerinte is érdemes lenne róla beszélgetni.

több álláspontot meghallgatni, nem pedig azt, hogy itt most egy Katinka ellen szóló, összehangolt akcióról lenne szó. Nem kérdés, hogy őt érinti legérzékenyebben ez a változás, ahogy az sem, hogy volt szerepe abban, hogy újítsanak a lebonyolítási rendszeren. De azért annál összetettebb a kérdés, minthogy leszűkítsük annyira, hogy „mindenki rosszat akar Katinkának”.

Dóri nem érti a szekérderéknyi nyílt levelet, ami teljesen egyoldalú kommunikáció, de szeretné tisztázni:

Őszintén hálás vagyok azért, hogy láthatom és láthattam élőben őt, a sportág egyik vitán felüli legendáját. Tisztelem és becsülöm az eredményeit, és azt az elképesztő munkát, amit beletett.

DE!

De elegem van a nyílt levelekből, abból, hogy soha nem láthatok vele élő interjút, lassan már tévés interjút sem, csak nyomtatott sajtóban megjelent cikket, ahol le lehet ellenőrizni a kérdéseket, és többszörösen át lehet írni a válaszokat.

Elegem van a pletykákból, amelyek valóságtartalmáról egyszerűen nem lehet fogalmunk, mert nincs, aki feltehetné a kényes kérdéseket szemtől szembe.

Elegem van, hogy összefogásra szólít fel, amikor neki szüksége van rá, de hallgat, amikor más érdekében kellene felszólalnia. Elegem van abból az elvakult imádatból, ami őt övezi, és amiért nem lehet beszélni az esetleges hibáiról, nem lehet kritizálni még akkor sem, ha azt nem bántó szándékkal teszi az ember, hanem azért, mert valami birizgálja az igazságérzetét.

Nyíltságot szeretnék már, nem levelet. Amúgy meg: hajrá, Katinka!

(A teljes levél a WMN-en; fotó: Hosszú Katinka Facebook-oldala)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában