Most, hogy Katinka és Shane nem dolgoznak együtt, egyre többen próbálják megfejteni a titkukat, meg azt, milyen hatással lesz Hosszúra az önkényes pihenő. A Nemzeti Sport megkérdezett pár hazai szakembert, köztük a kapitányt is.

És kiderült, lövésük sincs, mitől ennyire sikeres Hosszú Katinka. Meglehetősen egységes a vélemény azzal kapcsolatban, mitől megy ennyire a háromszoros olimpiai bajnok úszónak, mi a sikerének titka. Merthogy Tusup nem árulta el, ők meg hiába figyelik közelről hatodik éve. Hogy ez kinek kínos, azt mindenki döntse el maga.

A sportlap azt próbálta kideríteni, van-e út vissza a csúcsra, meg úgy általában mi lehet az a módszer, amellyel Katinka továbbra is sikeres lehet.

„Módszer? Volt eddig? Hiszen eddig sem tudtuk, mitől olyan gyors Katinka, eddig sem értettük, hogyan képes regenerálódni a fizikai és biológiai törvényszerűségek által diktált időintervallum töredékrésze alatt. A világ bármely táján, bármilyen nyelven íródott szakirodalomnak ellentmond mindaz, amit Hosszú Katinkától láttunk az elmúlt években. Ha jobban belegondolunk, nincs módszer, hiszen bárki megfordult ebben a műhelyben, nem tudott olyan eredményeket felmutatni, mint Katinka, sőt, nem tudott semmilyen eredményt felmutatni”

– mondta egy szakember, aki viszont a neve elhallgatását kérte.

De Sós Csaba kapitány is sötétben tapogatózik:

„Egyelőre tényleg nem tudjuk, mi is a sikerük titka, hiszen azt nekünk Shane nem mondta el…”

Nos, talán egyszer kiderül, vagy kiderítik, vagy rájönnek. Most mindenesetre Katinka nem jár versenyre, viszont kőkeményen készül. A hétvégén nem utazik el Luxemburgba sem, de február 10-11-én Kecskeméten már rajtkőre áll.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés