Pont tíz éve történt meg az, aminek reálisan nem szabadott volna megtörténnie: a magyar jégkorong-válogatott feljutott az A-csoportba, a legjobbak közé.

Sem infrastrukturálisan, se gazdaságilag, és talán szakmailag sem volt megalapozott az, hogy ebben a kis országban össze lehessen rakni egy olyan hokiválogatottat, amely versenyképes a világban. Ahogy anno mondták a srácok, szinte nem is volt annyi válogatott szintű hokis, amennyit a keretbe kellett hívni.

De megcsinálták, 2008-ban, Szapporóban feljutottak az A-csoportba, megtörtént a hokicsoda.

A hősökről pedig most egy minden részletre kiterjedő film készült, melyben megszólalnak a főszereplők, a játékosokról kezdve újságírókon át Pat Cortina edzőig, emellett libabőrt okozó meccsjelenetekkel dúsította fel dokufilmjét Gallai “Galuska” László, a Sport TV szerkesztő-riportere.

Számtalan háttérsztorit hallhatunk, melyeken olykor párás tekintettel nevethetünk, miközben a csapatkapitány, Kangyal Balázs kézikamerájának felvételeiből is bevágnak részleteket.

A Mi Szapporónk című filmet április 17-én 19 órakor mutatja be a Sport TV, ezzel állít emléket a 2008-as szapporói feljutásnak.

De a mindent eldöntő magyar–ukrán meccset is megnézheted előtte a Sport1-en, pontosan a 10. évfordulón: április 19., 13 óra.

Ez egy olyan sporttörténeti fordulópont, amit soha nem felejtünk el. Ebben segít ez a film is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés