Arrafelé ez nem szokás, sőt, teljesen idegen.

Történt, hogy a Telekom Veszprém az évtized legkínosabb eredményét érte el a Bajnokok Ligájában, erre a vezetők komoly büntetést vezettek be. A lavina a Szeged elleni bajnoki vereséggel kezdődött, majd két héttel később hétgólos vereséget szenvedett a csapat a Skjern otthonában a BL-nyolcaddöntő első mérkőzésén. A dánok az alsó ágról érkeztek, míg a Veszprém a felső ágon lett csoportmásodik, a célja pedig a BL-győzelem volt.

A csapat vezetősége erre úgy reagált, hogy a magyar bajnokság befejezéséig megvonta a játékosok, illetve az edzői stáb tagjainak a minimálbéren felüli fizetését.

Sokat nem segített, mert ezek után Veszprémben hiába nyert az Építők, kiesett. Viszont a fizetéscsökkentés híre bejárta az európai sajtót, a norvégok véleményezték is. A norvég Tv2 Kent Robin Tönnesent kérdezte az esetről, aki ugye a Veszprém norvég légiósa.

„Kiestünk a Bajnokok Ligájából, és miután a cél a végső győzelem volt, érthető a csalódottság. A fizetésmegvonás egy nagyon különleges helyzet, főleg egy skandináv játékos számára, aki nincs hozzászokva ehhez. Megpróbálunk a játékra összpontosítani, de nem könnyű.”

A norvég kéziválogatott szövetségi kapitányát is megtalálták a kérdéssel, Christian Berge még sarkosabban fogalmazott.

„Ez a mentalitás távol áll tőlem. Két csapat küzd egymással, mindketten nyerni akarnak, majd a vesztest megbüntetjük azzal, hogy elvesszük a kenyerét. Ezt nagyon nehezen tudom elfogadni, nem hiszem, hogy így rendben lenne. Sohasem tettem volna ilyet.”

A Skjernben is szerepelt egy norvég, Bjarte Myrhol aki történetesen korábban a Veszprém játékosa is volt.

„Nem ez az első alkalom, hogy a fenyegetéssel éltek. Sajnos ez Kelet-Európában gyakoribb, mint gondolná.”

Szerinted helyesen járt el a Veszprém vezetése?

Ez a büntetés volt a jó megoldás?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés