Az UEFA vizsgálatot indít a párizsiak ellen, arra kíváncsiak, a klub betartotta-e a pénzügyi fair play szabályait.

A Párizs előbb 222 millióért megszerezte Neymart, majd Mbappé is az övék lett, igaz, a francia egyelőre csak kölcsönbe érkezik, de jövőre 155 millióért végleg a PSG futballistája lehet. Lehetett sejteni, hogy az UEFA-nak nem biztos, hogy tetszeni fog a két gigatranszfer, most pedig már biztos, hogy vizsgálat indul az ügy miatt. Az UEFA közleményében azt írja, a vizsgálat a rekordigazolásokra fog fókuszálni.

A PSG közben nem érti, miért indul vizsgálat:

Meg vagyunk lepődve, hiszen annak ellenére is végig tájékoztattuk az UEFA pénzügyi fair play-jel foglalkozó csapatait az átigazolások hatásairól, hogy semmi nem kötelezte erre a csapatot.

Írják honlapjukon, és teljesen biztosak abban, hogy nem szegtek szabályt.

Pénzügyi fair play

A pénzügyi fair play az UEFA szándéka szerint „az európai klubfutball pénzügyi rendszerének egészséges működését" szolgálja, 2011 óta él és az UEFA által szervezett sorozatokban részt vevő kluboknak mutat irányt. Amennyiben az érintettek nem tartják be a feltételeket, büntetésre számíthatnak, ami akár kizárás is lehet.

Ez a szabályzat a kiadások és bevételek arányát szabályozza. Szezononként 5 millió euróval többet költhet egy klub annál, mint amennyi a bevétele a 2015 és 2018 közötti ciklusban. Ezt a deficitkeretet ugyanakkor túl lehet lépni úgy, hogy a tulajdonos vagy egy támogatócsoport közvetlenül kifizeti az összeget – ezzel kívánja az UEFA megakadályozni, hogy óriási adósságok halmozódjanak fel. A három idényre összesen 30 millió euró a túllépés felső határa – a stadionépítésekre, az utánpótlásra és a női futballra költött pénzek ebbe nem számítanak bele.

(MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés