A híres svájci hidegvér.

A híres, vagy inkább hírhedt klubelnök, Christian Constantin 14 éve a Sion elnöke, és számtalan izgalmas sztorit rakott már össze unortodox vezetési stílusával. Ezeket főleg Vanczák Vilmostól hallhattuk, de most nem kellett hozzá magyar focista sem, Constantin ugyanis élő adásban csinálta meg a műsort:

megverte a szakkommentátort, Ralf Fringert – aki korábban svájci szövetségi kapitány is volt –, mert kritikusan nyilatkozott a Sionnal kapcsolatban.

Egyszer csak Constantin elkezdett nekem kiabálni. Megfordultam, és már kaptam is az első pofont, egyenesen az arcom közepébe, aztán még néhányat. Próbáltam elmenekülni, de átestem egy kamerán, és a földre kerültem. Ekkor még néhányszor belém rúgott, a fenekembe és a hátamba, egészen pontosan. El akartam menekülni, de megbotlottam és elestem. Tényleg hihetetlen az egész” – mesélte Fringer.

A felvételen már csak a vége látszódik, amikor Fringer ül a földön, Constantin pedig még el akar helyezni egy maflást az arcán, kevés sikerrel.

Az elnök úr büszke volt tettére, elégedetten summázta:

„Fringer megtámadott és kritizált a héten. Megragadtam, seggbe rúgtam és jól éreztem magam. Lehet, hogy nem volt a legokosabb döntés, de ha megtámadnak, nem hagyhatom annyiban.”

Majd a bíróság eldönti, mennyire volt rossz döntés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hivatalosan is román állampolgár lett a magyar sakk legnagyobb értéke

További cikkeink a témában