Zlatan Ibrahimoviccsal nem hosszabbított a Manchester United, és nagyon úgy tűnik, egy spanyollal pótolják a svédet.

A Sky Sports-tudósító Gianluca di Marzio általában jól értesült forrásnak számít, ő most azzal állt elő, hogy már meg is van Ibra utódja, ugyanis

a Real Madrid (csere)csatára, Álvaro Morata megegyezett a Manchester Uniteddel,

és már csak az átigazolási díjáról kell megállapodniuk a kluboknak.

Morata korábban elég feltűnő utalást tett arra, hogy csapatot vált, az Instagramon az összes MU-játékost bekövette, valamint minden közösségi oldalról letörölte, hogy a Real játékosa.

Morata ára a mértékadó transfermarkt.de szerint 40 millió euró, a brit sajtó egybehangzó információi szerint az a 40 millió valójában 70 millió lesz, és a szerződés első körben 4 évre fog szólni.

A 24 éves spanyol válogatott 2013-ban U21-es Eb-t nyert, kétszeres spanyol bajnok, Spanyol Kupa- és BL-győztes a Real Madriddal, illetve szintén kétszeres Seria A-bajnok és Olasz Kupa-győztes a Juventusszal.

A Manchester United már megkezdte a nagybevásárlást:

A foci történetének negyedik legdrágább hátvédjével erősített a Manchester United

Ibrával ugyan nem hosszabbítottak a vörös ördögök, de így sem maradnak svéd nélkül.

(Forrás / fotó: Sky Sport / AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A City középpályása odaszúrt a Real Madridnak: Csak egy csapatot láttam a pályán

További cikkeink a témában