A Manchester United támadójátéka elképesztően impotens, tök jól láthattuk ezt a City elleni derbin (is). Mi a megoldás? Jöhet egy újabb sztárigazolás őrült pénzért, a célpont pedig Madrid.

Nyáron már felröppent Antoine Griezmann neve az MU-nál, meg még néhány topklubnál is, aztán semmi nem lett belőle, a francia válogatott támadó maradt az Athlético Madridban.

Viszont Manchesterben most annyira nem megy a góllövés (talán Anthony Martialt kivéve), hogy nagyon akarnak még valakit oda előre. Griezmann szerződésében pedig az áll, hogy kivásárlási ára 60 millió font, vagy ha úgy jobban tetszik 80 millió euró, forintba meg nem is számoljuk át. Tehát az Old Traffordon viszonylag mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk Ed Woodwardéknak, ha be akarják húzni a a 24 éves csatárt és a gólokat(?).

Persze a kérdés igazából az, hogy tényleg a játékosokkal van-e baj, és nem Louis van Gaal agyon hirdetett filozófiájával. Az a helyzet ugyanis, hogy nincs helyzet, vagyis nincs mit belőni. Pedig aztán vannak egészen magas kvalitású játékosok a keretben, és vannak köztük támadók is, akik ha van sanszuk rá, képesek akár be is lőni a labdát az ellenfél kapujába.

(Forrás: The Telegraph)

Bajnokok Ligáját nézed? És az Európa-ligátFogadsz is?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában