A franciákra kell figyelni az átigazolási hajrában, még robbanhat a bomba

Az angoloknál már bezárták a transzferkaput, legalábbis a bejáratot, a többiek viszont még mozgolódni fognak. Főleg a PSG, és főleg a francia játékosok.

Tiémoué Bakayoko

A Chelsea a Monacótól vette meg 40 millió euróért a tehetséges, izomból berobbanó védekező középpályást, ám az angoloknál megbukott. A még mindig csak 23 éves játékos le is maradt a vb-keretről, most viszont kap egy újabb esélyt: a Serie A-ban. Az ismét megújulni készülő Milan veszi kölcsön, vásárlási opcióval.

Esély a távozásra: 99%

Adrien Rabiot

Nem fogadta el a PSG szerződéshosszabbítási ajánlatát, így egészen biztos, hogy lelép Párizsból a kissé sértődött középpályás. Ő is 23 éves, ő is nagy tehetség, és ő is lemaradt a vb-aranyról. Nem ott játszott, ahol a leginkább szeret, és mellé olyan csapatok alkudnak rá, mint a Barcelona, a Liverpool vagy a Milan. Nem biztos, hogy már most nyáron lelép, mert telnek be a keretek, de legkésőbb télen értékesíteni kell, ha pénzt akar belőle a PSG.

Esély a távozásra: 80%

Anthony Martial

A Manchester United egyik legjobbja volt ősszel, Mourinho mégsem bízik benne, alig-alig játszott tavasszal, akkor sem túl jól, emiatt ő sem került be Deschamps vb-keretébe. Ezek után nem meglepő, hogy lelépne a francia támadó, amire van is esély, mivel a Milan erősen csábítja, de a Bayern és a PSG is figyeli az eseményeket. A 22 éves, szélsőként és csatárként is alkalmazható franciáért viszont alsó hangon 70 millió eurót vár az MU, ami miatt nehéz lesz elvinni. Azonban az első fordulóban nem játszott.

Esély a távozásra: 60%

Ousmane Dembélé

Természetesen ő is francia, viszont Dembélé ott volt a vb-n, tehát ő világbajnokként kelendőbb, és persze drágább is. Mellesleg most döntötte el a Spanyol Szuperkupa sorsát egy bitang nagy góllal, szóval inkább nem akarja eladni a Barcelona, mint igen. Bár az első szezonja nem sikerült a legjobban, akkor talentum, amit nehéz megfizetni. Ha valaki megtudja, az a PSG, és állítólag vinné is. Ott van erre 100 millió, csak épp a viszont nem túl jó a két klub között a Neymar-lopás óta.

Ami viszont esélyt ad a transzferre, az az, hogy a Barcelona szeretné megszerezni Rabiot-t, ami cserealap lehet. És van még egy titkos tippünk, amivel talán mindkét csapat jól járna: egy Dembélé–Cavani+sok pénz csere.

Esély a távozásra: 25%

Steven Nzonzi

A változatosság kedvéért egy francia játékos, akiért nagy harc lesz még: az esetében is a PSG az egyik kérő, de jelen állás szerint az AS Romához közelebb ár. Fix kivásárlási ára van, ami megfizethető, így elég valószínű, hogy nem marad Sevillában a világbajnok szűrő.

Esély a távozásra: 90%

Ivan Rakitic

A Barcelona horvát vb-ezüstérmese konkurenciát kapott, sőt többet is, a brazil Arthur és a középpályára visszarendelt Sergi Roberto is a helyére pályázik, mi több, akár Rabiot vagy De Jong is érkezhet. Szóval nem irreális Rakitic távozása, ebben bízik a PSG, a Bayern München és a Monaco is. Árról egyelőre még nem is esett szó, annyira az elején jár az ügy. Ha egyáltalán van.

Esély a távozásra: 20%

Eden Hazard

A Real Madrid lelkesen ostromolja a Chelsea-t, írtak már 200 millió fontos ajánlatról is, CR-t kellene pótolni. Ennek ellentmond, hogy Lopetegui egy belső védőt és egy középcsatárt kért, Hazard pedig egyik sem. És eközben ugye a PL-ben már nem lehet igazolni, így pótolni sem tudná a Chelsea a belgát.

Esély a távozásra: 10%

Christian Eriksen

A Tottenham dánja az előző PL-szezon egyik legjobbja volt, sőt Dánia legjobbja is ő volt, vagyis Eriksen a világ egyik legjobb irányítója. A PSG és a Real Madrid szeretné leigazolni, 100 millió eurót is adnának érte, de mivel a Hotspur nem vett senkit a nyáron, így nem is távozik senki. Pláne Eriksen.

Esély a távozásra: 1%

(Fotó: Getty Images)

 

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon