Az első helyen kiemelt Babos Tímea óriási küzdelem árán, háromszettes mérkőzést követően legyőzte döntőbeli riválisát, a cseh Lucie Safárovát.

A 250 ezer dollár összdíjazású budapesti női keménypályás tenisztornán végig kiválóan játszott a világranglista 33. helyén rangsorolt magyar játékos. A tegnapi elődöntőben a vártnál simábban tudott nyerni a német Julia Görges ellen (7:5 6:1), bejutva ezzel a fináléba, ahol hazai közönség előtt játszhatott.

És ha már egyszer idehaza döntőzhetett, kihasználta a lehetőséget és élete talán legnagyszerűbb játékával legyőzte cseh ellenfelét, Lucie Safárovát.

Pedig ehhez szetthátrányból kellett fordítania, hiszen az első szettet 7:6-ra elveszítette, ám aztán 6:4 6:3 arányban sikerült behúzni a meccset, megszerezve ezzel egyúttal élete második (nem Challenger) WTA-tornagyőzelmét.

A párharc érdekességét növelte, hogy párosban pont egymás oldalán indultak, ám mivel mindketten a döntőbe jutottak egyéniben, a szombati elődöntőtől visszaléptek. Egyébként harmadik alkalommal meccseltek egymás ellen, és ez volt az első, hogy Babos Timi nyerni tudott - pont a legjobbkor, hazai közönség előtt egy fináléban.

WTA-Torna, Budapest, egyéni döntő

Babos (1.)–Safárová (cseh, 2.) 6:7 (7-4), 6:4, 6:3

(Képek: MTI, AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Nem írtak jókat Szoboszlai Atalanta elleni teljesítményéről

További cikkeink a témában