Hát ha nem megy ezzel a kerettel, akkor majd menni fog egy másikkal. A klubvezetőség igazolni akar és Arda Turan ügyében a végletekig hajlandó elmenni.

A Barcelona nincs nagy formában ebben az idényben, finoman szólva gyengélkedik Luis Enrique jelenlegi kerete, a védelem nem annyira stabil, plusz Ter Stegen mintha elfelejtett volna védeni. A középpálya és a támadósor teljesítménye is meglehetősen hullámzó, inkább szenved, főleg Lionel Messi nélkül, de ott van még a sérültek között Thomas Vermaelen, Andrés Inieste és a félévre kidőlt Rafinha is. A Barcelonának szinte nem maradt támadó sora.

És akkor eljutottunk odáig, hogy a Barca vezetői ezt megunták, és a téli átigazolási időszakban szeretnék megerősíteni a keretet. A nyáron már megtették, például Arda Turant és Aleix Vidalt is leigazolták, de igazából semmit nem értek velük eddig, ugyanis januárig még nem léphetnek pályára tétmeccsen a klub FIFA-büntetése miatt (igazolhatnak a katalánok, de nem regisztrálhatnak a csapatba).

A Spanyol Labdarúgó-szövetség szabályzata szerint, ha egy játékos hosszabb időre kiesik sérülés miatt, akkor lehetőség van igazolni és regisztrálni olyan játékost, aki öt hónapja nem játszott klubmeccsen. A támogatás tehát megvan, viszont ehhez az egészhez kell még a FIFA engedélye is. A FIFA pedig ezt most megvétózta. A katalánok a most a FIFA fellebbviteli bizottságánál fellebbeznek, aztán ha az sem jön be, jöhet a nemzetközi Sportdöntőbíróság. Tehát tényleg égető a probléma, a Sevilla ellen például Munir El Haddadi kezdő volt, és rutintalan fiatalok ültek a padon.

Szóval a téli erősítésben gondolkodnak a katalánok, vagyis a klubvezetők, igaz addigra felépül mindenki Rafinhán kívül, és már a két nyári szerzemény is bevethető lesz, sőt addigra még akár újra topformában kerülhet a csapat. Na de mindezektől függetlenül a klub igazolni akar, mert tényleg kell.

Korábban már a mostanság acélos Leicester City szélsőjével, Rijad Mahrezzel is kacérkodtak, és a Valenciától is akarják a német világbajnok középhátvédet, Shkodran Mustafit és az algériai szélsőt, Szofiane Fegulit.

Most pedig – a Marca szerint legalábbis – Neymar kedvenc játszópajtására, az amúgy zseniális irányító Philippe Coutinhót vinnék a Liverpoolból, és visszavásárolnák Nolitót, a Celta Vigo támadóját. Az már biztosnak látszik, hogy ehhez azért elég mélyen zsebbe kell majd nyúlni, mert mindkét játékos kulcsembernek számít saját klubjában.

A Liverpoolnál most mondjuk az edzőkérdés a legégetőbb, és várhatóan attól is függ majd, hogy mi lesz a brazillal, akit amúgy a Real Madrid is vinne, Nolito meg többször is kijelentette, hogy maradni akar.

Bajnokok Ligáját nézed? És az Európa-ligátFogadsz is?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés