A Barcelona legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája döntőjében (1–3) , ezzel pedig összejött a triplázás. Vannak rekorderek bőven, bár ennek nem mindenki örülhet. Mutatunk mindent.

4. perc – Ivan Rakitic hét méterről lövi be Andrés Iniesta passzát. A horvát gólja a harmadik leggyorsabb BL-döntős gól (Maldini 2005-ben az 1. percben, Mendieta 2001-ben 3. percben):

Az előkészítés 16 passzból állt, az meg nem semmi:

55. perc – Álvaro Morata​ az ötösről belövi Carlos Tévez kipattanóját. Ő a harmadik olyan játékos a BL-történelemben, aki egy BL-idényen belül a Barceloná​nak és a Real Madridnak is betalál (Jardel 1999–2000, Obiorah 2002–2003):

68. perc – Luis Suárez öt méterről talál be Lionel Messi kipattanójából. Ő a harmadik uruguayi játékos, aki gólt lő a BEK/BL-döntőben (Schiaffino, Godín):

90+7. perc – Neymar az ötösről:

Rekordok:

  • A BL legnagyobb vesztese: Patrice Evra (5 BL-döntőből 4-et elveszített) és a Juventus (6 elveszített BL-döntő, ennél egy csapatnak sincs több)
  • A BL legnagyobb győztese: Marc-André ter Stegen (első barcás idényében BL-győztes lett, úgy, hogy a bajnokságban nem is védett, csak a Király-kupában és a BL-ben)
  • A BL rekorderei: Andrés Iniesta, Lionel Messi, Gerard Pique és Xavi (mindannyian négy-négy BL-címmel büszkélkedhetnek. Ez eddig csak Clarence Seedorfnak sikerült – beleszámítva a BL-előd BEK-et is)
  • A BL legendája: Xavi (csereként állt be, ezzel 151. alkalommal lépett pályára, többször, mint bárki más)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés