“Apám rendszeresen kiverte belőlem a szart is”

Több mint tíz éven keresztül brutálisan bántalmazta az apja az egykori NHL-hokist, Patrick O’Sullivant, aki mindent részletesen leírt a The Players’ Tribune-ben (a Jégkoronblog pedig remekül lefordította). Felnőtt tartalom, sokkoló, fájdalmas részletekkel egy frusztrált apa módszereiről és egy tehetetlen gyerek küzdelméről.

Így kezdte a megrázó vallomást a még mindig csak 30 éves hokis, aki nem volt egy hatalmas sztár az NHL-ben, de a története miatt soha nem fogjuk elfelejteni, és nem is szabad. De nem ezért kezdte így gyermekkorának sztoriját, nem sokkolni akarta, hanem simán csak azért, mert így történt.

"Ököllel ütött. Nem úgy vert el, mint egy kisgyereket, hanem ahogy egy kocsmai bunyóban egy másik felnőtt embert szoktak. Valahányszor azt a kifejezést halljuk, hogy gyermekbántalmazás, a legtöbb ember el sem tudja képzelni, mit jelent ez a fogalom valójában."

Azt mondja, amikor a bántalmazás szóba kerül, a többség a fegyelmezésre gondol, arra, hogy ezt egy kicsit túltolják otthon. Szerinte jóval egyszerűbb, ha így gondolunk erre. De ez csak a felszín.

"Engedjék meg nekem, hogy egészen világosan elmagyarázzam, mi történt velem. Attól a pillanattól, hogy ötévesen megkaptam az első korcsolyámat, azzal kellett élnem, hogy minden nap megvernek. Nagyon. Edzés után jött a verés, függetlenül attól, hogy hány gólt szereztem. Az apám 188 centi magas volt, és 113 kiló. Többnyire akkor kezdett verni, amikor beszálltunk az autóba, de néha már a parkolóban is."

De ahogy haladtak az évek, és Patrick cseperedett, a helyzet nem javult, sőt.

"Minden alkalommal, amikor jégre léptem, tudtam, a játékom fogja meghatározni, hogy mennyire lesz rossz nekem otthon. Ütöttem egy mesterhármast, ami után az autóban azt mondta, hogy úgy játszottam, mint egy buzeráns. Ez volt a kedvenc szava, ami sokat elárul.

Azt hittem, ez a normális. Gyerekként nem ismertem mást. Minden reggel ötkor keltett, és kényszerített, hogy két órát kondizzak suli előtt. Volt egy durva bőrből készült ugrókötél, és ha úgy gondolta, nem dolgoztam elég keményen, levetettette velem a pólómat, és azzal korbácsolt. Ha nem találta az ugrókötelet, kábelvezetéket használt. Mindig azelőtt hagyta abba, hogy elvesztettem volna az eszméletemet, mert az veszélyeztette volna a célját. Hiszen ha kidőlök, nem tudok edzeni.

Bármilyen furcsán hangozzék, megtanultam elviselni a fizikai bántalmazást. 

Néha felébresztett az éjszaka közepén, és minden ok nélkül elkezdett püfölni. Amikor alszol, elmerülsz a saját világodban. Nem tudsz felkészülni. Nem tudsz elmenekülni az elől, ami érkezik. Néha pizsamában zárt ki a házból tél közepén, mondván, meg kell keményednem."

Nemcsak benned, ha O'Sullivan környezetében is felmerültek a logikus kérdések:

"Hogy a pokolba tehet ilyet bárki a saját fiával? Hogy a pokolba nem volt senki, aki megállította volna?

Az első kérdésre egyszerű a válasz. Apám alacsonyabb osztályokban játszó profi jégkorongos volt, aki soha nem jutott magasabb szintre. Elbukott álmait élte újra a gyerekén keresztül. Bármilyen torznak hangozzék is, ő úgy érezte, jól tesz mindent, amit tesz. Minden azt szolgálta, hogy belőlem jobb jégkorongos legyen – és el is jutottam az NHL-ig.

Miért nem lépett fel senki a bántalmazás ellen? Az én történetem soha nem fog elérni az olyan emberekhez, amilyen az apám is volt. Ők túl mélyen vannak. De egy csomó ember látta körülöttünk, hogy mi történik. Mindennap sebhelyekkel és vágásokkal érkeztem az öltözőbe, ő pedig minden meccsen végig üvöltött és a plexit csapkodta. Összeverekedett az ellenfél szüleivel is a lelátón, nagyon-nagyon sokszor. Mégis, a többi jégkorongos szülő összes aggódása kimerült abban, hogy néha megkérdezték: minden rendben veled?

Mit lehet erre mondani? Természetesen azt válaszoltam: hogyne, minden oké.

Ezzel vége is volt."

De a bántalmazásról a családomon belül sem vett senki tudomást, a legsokkolóbb az édesanyja behódolása, belenyugvása volt.

"Soha nem felejtek el egy pillanatot. Talán tíz éves lehettem.

Abban a pillanatban megvilágosodott előttem, hogy az anyám soha nem fog tenni semmit ez ügyben

Ez rémisztő felismerés egy tízéves gyermek számára. Arra gondoltam: egy nap elég nagy leszek ahhoz, hogy szembeszálljak vele. A következő hat évet csak a túlélni akartam. Minden reggel, amikor felkeltem, arra gondoltam: kezdődik megint, essünk túl rajta."

Aztán a srác tényleg eljutott az NHL-ig, de nyomatékosította, ennek semmi köze nem volt apja módszereihez, noha az őrült faternek ez egy visszaigazolás volt, hogy megérte. Előtte 1/1-es választott volt az OHL-ben, ami után a verések egyre intenzívebbé váltak. Ám ekkor már Patrick sem volt kicsi.

"Első OHL-es évemben, egy meccs utáni éjszaka ott ültem az indulásra váró buszon a csapattársaimmal, amikor apám tajtékozva elkapott és a karomnál megragadva odavonszolt a kocsijához. Kész, vége! Ennyi volt számodra a hoki! Nem érdemled meg! Hazamegyünk!

Beültem az autóba, elindultunk. És akkor egyszer csak valami bekattant nálam. Nagyszüleim házánál megálltunk, hogy felvegyük a húgomat. Kiugrottam a kocsiból és azt mondtam: ennek itt most véget vetünk! Nem megyek haza!

Arra sem emlékszem, hogyan ért véget. Csak arra, ahogy beugrik az autóba, és elhajt. Beszaladtam a házba és hívtam a rendőrséget.

Amikor a zsaruk kijöttek, elővették a nyilvántartást. Megráztam a fejem, mutattam nekik egy fotót róla, és annyit mondtam: csak jöjjenek ki a következő meccsre. Ott lesz. Úgysem bírja ki, hogy ne legyen ott.

Két meccsel később ott is volt. A rendőrség a jégpályán tartóztatta le."

Patrick írása tényleg nem öncélú, szeretné mások szemét is felnyitni, és mint már fentebb írtuk, azt is elmondta, egyáltalán nem apja módszere miatt jutott oda, ahova.

Egész nap kint egy hokiütővel és egy labdával. Cselek, cselek, cselek. Lövés, lövés, lövés. Újra és újra és újra, amíg az ütő a testem meghosszabbított részévé nem válik. Ennyi. Ezért sikerült."

"Nem apám miatt írom ezt a cikket. Azok miatt az emberek miatt írom, akik akkor ott voltak, és nem tettek semmit. Igen, ha szóltok, talán tönkreteszitek a kapcsolatotokat azzal az emberrel. Talán kínos helyzetbe hozzátok magatokat más hokis szülők előtt. Talán egy rendőrségi feljelentés kellemetlenségein is át kell esnetek.

"Megértem, hogy rengeteg ember aggódik ilyenek miatt.

De közben az a gyerek fogoly volt a saját otthonában. Mindaz, amit a parkolókban vagy az öltözőkön kívül láttok, csak a jéghegy csúcsa. Ez az egész annyira ironikus, tekintve hogy a hokiban mennyire szeretnek a keménységről és a bátorságról beszélni. Ebben a világban a bátorság azt jelenti, hogy szemrebbenés nélkül beleállsz egy kapáslövésbe vagy egy bunyóba.

De ez könnyű. Nem ez az igazi bátorság. Erre bárki képes.

Biztosra veszem, hogy gyerekek százai öltöznek be ezen a hétvégén hokimeccsre Amerika-szerte ugyanazzal az émelygő érzéssel a gyomrukban, ahogy én is tettem annak idején. Jobban teszem, ha ma rendesen odapörkölök, vagy tényleg nagyon rossz estém lesz.

Abból a fajtából való, amit nem mindig dicsőítünk a hoki világában."

A teljes, megdöbbentő cikket a Jégkoronblogon tudod elolvasni, ha van hozzá erőd. Érdemes.

(Forrás: Jégkoronblog, The Players’ Tribune)

Babos Timiék szenzációsan menetelnek Wimbledonban, döntőbe jutott Jaroszlava Svedova oldalán női párosban. Ennek apropóján eszünkbe jutott egy korábbi válogatásunk a teniszről, noha nem ezzel azonosítjuk a női teniszezőket.

Csodálatos sportág a tenisz, tele fitt emberekkel, csinos, ízlésesen izmos, tónusos nőkkel, akik szemtelenül rövid és szűk cuccokban izzadnak hétről hétre. És akiknek minden mozdulatát fotósok hada örökíti meg. Íme tíz nem kicsit erotikus kép az egyik legerotikusabb sportágról.

És végül egy szimbolikus képpár.

Adil Rami csaja, Sidonie a képek alapján egy igazi belevaló fehérneműmodell szuperpuma. Szóval, ha nagy a baj az elődöntő után, Adil meg lesz vigasztalva. De ha nyernek, akkor az otthoni ünneplés is izgalmas lehet.

Sidonie Biémont-ról annyit lehet tudni, hogy a Sevilla francia középhátvédjének, Adil Raminak a csaja, és néha feltűnik műsorokban ilyen feszes, fekete cuccokban.

Adil Ramiról meg annyit, hogy ma este Eb-elődöntőt játszik a francia válogatott színeiben Németország ellen. Sidonie nagyon szorít érte.

Aztán persze tudjuk azt is Biémont kisasszonyról, hogy sokat fotózzák bugyiban vagy bikiniben, de azért készülnek róla sokkal visszafogottabb fotók is.

De biztosak vagyunk benne, hogy téged inkább az előbbi verzió érdekel. Szóval tessék, ő Sidonie, gyönyörködjünk.

És íme a bizonyíték. Adil és Biémont kisasszony, személyesen.