Emésztgessük: Budapest 2024. Már csak kilenc év és újra leomlik az addigra újra felépülő vasfüggöny, idejöhet az egész világ! Kivéve persze azokat, akiket nem engedünk majd be, nehogy itt ragadjanak, de akkor is menő lesz olimpiát rendezni, ha kicsit olyan lesz, mint Los Angeles vagy Moszkva.

A Fővárosi Közgyűlés keddi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es nyári olimpia és paralimpia rendezési jogára.

Ez a rövid, száraz hír érkezett, amitől most pezsgők durrannak szerte az országban, szerveződnek utcabálok, most már szinte semmi akadálya, hogy végre megérdemelt helyére kerüljön az olimpia. Végre összeállt a kép: emiatt (is) épült annyi stadion az országban.

A közgyűlés huszonöt igen szavazat mellett egy tartózkodással (Gy. Németh Erzsébet, DK), és egy ellenszavazattal (Csárdi Antal, LMP) támogatta a 2024-es olimpia megrendezését. A 444.hu információi szerint a fideszes Pokorni Zoltán nem nyomott gombot. Az okot nem tudni, de kezdünk aggódni Zoltánért.

A testület felkérte tehát a főpolgármestert, hogy az olimpia budapesti megrendezésének megpályázására vonatkozó közös szándéknyilatkozatot – az Országgyűlés támogató döntését követően – a MOB elnökével együtt írja alá, és küldje meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének.

Mivel a MOB elnöke Borkai Zsolt, tiszteletbeli elnöke pedig Schmitt Pál, meglepő lenne, ha nem írnák alá. Nagy siker ez Schmitt Pálnak, az egykori álamfő, a Nemzet Sportolója valóra válthatja álmát. Ha ő boldog, mind azok vagyunk. (Márpedig ő boldog, hiszen ezermilliárdok körül fog sündörögni, az az ő igazi közege.)

A megvalósítási tanulmány szerint az olimpia becsült költsége nettó 774 milliárd forint lenne, de ez a tanulmány azt is megállapította, hogy 2984 milliárd forint többletjövedelmet hoz majd a rendezvény, vagyis az eddig is szárnyaló gazdaságunk a csúcsra érhet.

Fürjes Balázs a megrendezés kockázatai között említette a korrupciót és ennek kapcsán úgy fogalmazott: “az olimpiát leginkább a butaság és a tisztességtelenség teheti tönkre”. Ám mivel Pozsgay Imre is támogatja az olimpiát, hazafias alapon, minden aggályunk elillant.

Mi már összeszedtünk korábban tíz okot, miért is kell Budapestnek olimpiát rendeznie, szóval mindenre felkészültünk.

Stadionország után olimpia is, szeretünk itt élni.

Nézd meg, Szocsi is milyen jól járt, de főleg a görögök (akik azóta ugye gazdaságilag is sokat nyertek az olimpiával).  Vagy bármelyik másik olimpiai helyszín.

De ha mégse szeretnéd te, mint állampolgár, akkor majd lehet róla beszélgetni:

(Fotó: MTI/Kovács Attila; Féjja Zsolt)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Tíz éve feltöltött egy fürdőszobai szelfit, most 475 ezer követője van

További cikkeink a témában