Mi sem akartuk elhinni az AS értesülését, hiszen már vagy két hónapja nem akart lelépni Madridból az év játékosa.

De aztán kiderült, hogy mégis, ebben az évben már alsó hangon harmadszor pletykálják ezt. A legerősebben akkor verték a tamtamot, amikor Ronaldót adócsalás miatt bíróság elé citálták, ő meg kiborult, hogy hogy képzelik már ezt, nem tisztelik, inkább el is megy.

És most megint! Sőt állítólag elvágyódásáról már a klub és az elnök, Florentino Pérez is értesült erről, Cé maga szólt, hogy 2018. június 30-án kilépne a szerződésből.

A lap szerint Pérez ugyan még megtartaná a pocsék formában lévő primadonnáját támadóját, hosszabbítási ajánlata is volt, de ezt a portugál elutasította – mondván úgy érzi, a klub nem értékeli eléggé a munkáját (még több dohányt akart, de nem kapta meg). Az is ezt bizonyítja, hogy

a nyáron megpróbálták leigazolni Kylian Mbappét, ami TISZTELETLENSÉG volt vele szemben.

Még van másfél hónap az évből, abba még belefér egy újabb elvágyódás. Sikerülhet!

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés