Derrick Rose 50 pontot dobott a Utah Jazz ellen, ami karriercsúcs az irányítónak, de ez sokkal több, mint egy szimpla rekord.

Derrick Rose a draft első választottjaként érkezett a Chicagóhoz 2008-ban, tökéletesen indult a pályafutása, 2011-ben MVP lett, ráadásul az NBA történetének legfiatalabb MVP-je. Majd egy szezonnal később jött a rémálom: elszakította a keresztszalagját. És ettől a ponttól kezdve már soha nem nyerte vissza régi atletikusságát, ráadásul még több sérülése volt.

A liga egyik legjobbjából egy olyan játékos lett, aki a kispadra is alig fért be, többször közel került ahhoz, hogy befejezze a kosárlabdát. Mert egyszerűen a teste már nem tudta azt nyújtani, amit korábban.

Megfordult New Yorkban, Clevelandben, 2018-tól pedig a Minnesota játékosa, a feladata, hogy padról segítse csapatát, mentor legyen a fiataloknak. A Utah ellen viszont újra kezdő volt, és ha egy estére is, de újra átélhette azt, amit a legjobb éveiben. 50 pontos karriercsúcsot dobott, győzelemre vezette a Minnesotát. A meccs végén a könnyeivel küszködve nyilatkozta, hogy szanaszét dolgozta magát, hogy a sérüléseiből visszatérjen, rengeteget jelent neki ez a mostani teljesítmény.

A közönség és a csapattársai is érezték, több ez egy szimpla karriercsúcsnál, társai úgy ünnepelték, mintha bajnoki címet nyert volna.

Libabőr az egész sztori, borzasztóan megérdemelte ezt Rose. Nem csoda, hogy a közösségi média egy emberként élteti, többek között LeBron James és Dwyane Wade is gratulált.

  • Összefoglaló az 50 pontjáról:
  • A meccs utáni nyilatkozata:
  • Így ünnepelték a társai:
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés