Diósgyőrben búcsúztatták a stadiont, épp a legnépszerűbb magyar csapat, a Ferencváros ellen, ám a hazaiak edzője nem volt tekintettel a ünnepre – nekiment az egyik Fradi-játékosnak.

Sem színvonalban, sem nézőszámban, sem eredmény nem érjük el az európai középmezőnyt sem, ám csoportos, világszínvonalú, sumák lökdösődésben annál inkább. Íme a csodás, férfias jelenet:

Horváth Feri, a Diósgyőr edzője korábban a Fradiban focizott, ennek megfelelően már a meccs előtt lenyilatkozta, hogy lesznek sárga lapok, keménykedni fognak. Ebben élre is állt, mert szó szerint nekiment a Fradi légiósának, Cristian Ramíreznek. Igen, az edző az egyik játékosnak. Meccs közben. Utána persze mindenki beszállt, úgyhogy nem unatkozott az a 8000 néző.

És mindez azért, mert az ecuadori zokon vette, hogy miután felrúgták, az edző hozzárúgta labdát, amikor a földön feküdt, mint egy igazi NB I-es tróger, és erre ugyanazzal a lasztival tökön pöckölte, mint egy igazi forróvérű dél-amerikai.

Egy edzőtől ilyen példamutatást várunk, brávó!

Érdemes egyébként közben nézni Thomas Doll viselkedését is, a német először eltakarta a kamerát, hogy ne lássuk edzőkolléga ámokfutását, majd átölelve nyugtatta Horváthot.

A meccset viszont a Fradi nyerte 3–2-re.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés