Az öt kilométeres távot akarta eredetileg teljesíteni, de rosszkor csatlakozott, és végül 21 kilométert nyomott le.

LeeAdianez Rodríguez már két hónapja edzett, hogy teljesíteni tudja élete második futóversenyét. A New York állambeli Rochester városában megrendezett versenyen maratont, félmaratont, tíz és öt kilométert is lehetett futni. A 12 éves lány az utóbbit akarta lenyomni. A verseny azonban már elkezdődött, amikor csatlakozott a mezőnyhöz, majd hat kilométer után feltűnt neki, hogy a tempó kicsit lassabb, mint amire korábban edzett ő. Megkérdezte az egyik társát, hogy mekkora a táv, így tudta meg, hogy a félmaratonosok között van. De nem izgulta túl a dolgot, és úgy döntött, hogy ha már elkezdte, akkor be is fejezi. Persze közben a családja halálra rémülve kereste őt a célban. Ahova 2 óra 43 perccel a start után meg is érkezett.

Később az édesanyja elmondta, hogy a jövőben még szeretné teljesíteni a félmaratont, de akkor már külön erre fog edzeni.

(Forrás: BuzzFeed)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés