Az egész hétvége legnagyobb meccse jön vasárnap, amire megpróbálunk összeokoskodni egy tippet. Nehéz lesz eltalálni a City-Arsenalt, ezért a másik két választásunk könnyebb(nek tűnik) fogadási szempontból.

Az ágyúsoknál szokás szerint majdnem akkora beleszólása van a háziorvosnak a kezdőcsapat kijelölésébe, mint Arsene Wengernek: Wilshere, Arteta, Debuchy és Welbeck biztosan nem játszhat sérülés miatt, ellenben Mesut Özil végre igen. A Citynél a frissen igazolt Wilfried Bony bemutatkozása hozza az izgalmat és hogy hogyan sikerül semlegesíteni az Arsenal legjobbját, Alexis Sanchezt. Nehezen, de menni fog, mint ahogyan a győzelem is a hazaiaknak.

Olaszországba átruccanva két, nagycsapat-kiscsapat párosítás lett a kiválasztott. A Milan azt az Atalantát fogadja, amely idén gyengébb a szokásosnál és a kiesés ellen harcol, és amelyhez kötődik néhány jelenlegi alkalmazottja (Inzaghi edző és Bonaventura például). Nem tudjuk elképzelni, hogy ne húzná be a csapat ezt a három pontot.

Hatványozottan igaz ez a Juventusra: a bajnoki címvédőhöz az a Verona látogat vasárnap este, amelyet hétközben a kupában agyonvert már egyszer (6-1). Igaz, akkor mindkét együttes tartalékos volt, de a két csapat közti különbség teljes felállásban is óriási, szóval, hasonló eredmény várható.

Topliga-szelvény:

Fogadok most, mert szerintem se hülyeség a kombó, és érdekel a majdnem hatszoros pénz is!

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Martínezé az egyik legőrültebb statisztika a futballban

További cikkeink a témában