A gyermekeink nem az F1-et, hanem ezt nézik majd vasárnaponként, az unokáink pedig már csak ezt fogják látni. A Formula-E sikerre van ítélve. Azt is elmondjuk, miért.
Mivel egyszer már megbeszéltük, mi is ez az FE, ezért most nem terhelek senkit a részletekkel. Időközben annyi történt, hogy a Forma-E hivatalos és kizárólagos abroncsbeszállítójának, a Michelinnek köszönhetően testközelből nézhettem meg a versenysorozat londoni futamát, a korábbi mérsékelt lelkesedésem pedig meggyőződéssé szilárdult:
Ez a versenyzés jövője.
Én legalábbis erre jutottam a nap végére, de mivel ezzel a kijelentéssel egy kicsit túlrongyoltam a célvonalon, inkább visszapörgetem a szalagot a sztori elejére.
A szállásunk Windsorban van, ami a belvárostól körülbelül 35 kilométerre fekszik, mi pedig el akarjuk kerülni a tumultust, ezért viszonylag korán, hét óra körül pakolunk be a buszba. A célállomás a londoni Battersea Park, ahol már javában tartanak a délutáni futam előkészületei. A pályán éppen a csapatok róják a próbaköröket, de ebből a parkolóban még semmit nem hallani. A tömeg, amitől kicsit tartottunk, egyelőre még sehol, így a kerítés mellett kialakított járda vonalát követve néhány perc alatt besétálunk az istállókhoz.
A mellettünk elsüvítő gépek az F1 szörnyeihez képest szinte hangtalanok, mintha drótkötélen húznák őket eszeveszett sebességgel. Az egyik pilóta benéz egy ívet és kicsit közelebbről nézi meg a gumifalat, mint eredetileg tervezte, de olyan gyorsan száguld tovább, hogy még a telefonomat sincs időm előkaparni a zsebemből. Mennek ezek, mint az olajozott istennyila.
A csapatok részére felállított hosszúkás sátorban egymás mellett dolgozik mind a tíz csapat, miközben a garázsok mellé épített exkluzív főhadiszállásban, az Emotion Clubban kellemes chill-out elektronikus zene ritmusaira tömhetjük a fejünket mindenféle válogatott földi jóval. A görög kollégával két nyálcsorgató szendvics-költemény betermelése között éppen arról beszélgetünk, hogy az athéni bankautomaták előtti mérföldes sorban ácsorgó ismerősei simán ketté fogják négyelni az innen a Facebookra feltöltött képei miatt, amikor bejelentik a túra indulását a technikai zónába.
A műhelysátor mellé érve úgy kattintgatunk a fényképezőkkel, mintha bármi izgalmas történne az autók között. Valójában az F1 fülsüketítő káoszához képest olyan ez, mint egy óvoda csendes homokozója. Sehol egy bömbölő motor vagy a bedöglött váltómű miatt piros fejjel káromkodó mérnök, mindenki fegyelmezett buzgóságban teszi a dolgát. Benzinszag helyett a park lombjainak illatát hozza a kellemes nyári szellő és csak akkor hördülünk fel egy pillanatra, amikor az egyik műhelyben meglátjuk Alain Prostot, amint a szerelőkkel diskurál az optimális beállításokról… vagy ki tudja miről.
A hírességek sorának ezzel még nincs vége. Emerson Fittipaldi, Will.i.am és Antonio Banderas után maga Richard Branson is felbukkan a Virgin Racing sátra előtt és azt mára tudhatjuk, hogy a pali hajlamos a jó ügyek mellé állni. Éppen egy nappal a londoni futam előtt például azt találta mondani, hogy öt év alatt az FE nagyobb érdeklődésre tart majd számot, mint az F1, de szerintünk ehhez nem lesz szüksége ennyi időre. Nyugi, mindent megmagyarázunk!
Hangtompítót fel!
Akinek az autóverseny egyet jelent az olajfoltokkal és azzal, hogy a gyomra a motorok bömbölésével szinkronban bizsereg, akkor kezd el kereszteket vetni, amikor a rajtmezőnél felsorakoznak az iskolás futam versenyzői a szó szerint hangtalanul suhanó elektromos kiskocsikkal. Bár ezen a ponton a hardcore arcok hajlamosak legyinteni, én meg vagyok győződve róla, hogy mindez a FIA mesteri tervének a része. Népnevelés folyik itt, mégpedig nagy erőkkel. A mára robosztus méretűre nőtt F1-től totálisan idegen lenne az ilyesmi, de a FE családbarát légkörébe magától értetődő természetességgel simul bele az ifjoncok versenye, akik között talán már most ott vannak a jövő szupersztárjai.
A majális-érzés csak erősödik, amikor kisétálok a parknak a versenytől kicsit távolabb eső részébe, ahol rengeteg ember bámulja a hatalmas kivetítőket, a pódiumra érkező versenyzőket és a fenntartható fejlődés jelszava alatt mozgósító cégek standjainak látványosságait. Az egész rendezvény a tudatalattira játszik. A BMW sátra előtt feszítő i8-ast egy átlagember soha a büdös életben nem tudná megengedni magának, de ez a gyönyörű tárgy egymagában lesöpri az asztalról azt az idétlen téveszmét, hogy az elektromos autó nem lehet menő.
Egy másik sátorban a gyerekek makettpályán versenyző autókat hajthatnak meg ugrálással, aminek a szórakoztatás mellett szintén van egy nagyon fontos célja: visszavonhatatlanul elülteti azt a gondolatot az apróságok fejében, hogy az energiakérdés bizony nem feltétlenül bonyolult téma.
Amíg a gyepen nagyüzemben megy az össznépi vigadalom, az aszfalton már a tíz Spark-Renault SRT_01E melegít a 60 perces futamra. A publikum itt sem kizárólag felnőtt férfiakból áll. A nézőseregben észreveszek egy anyukát, akinek ölében a ránézésre hét éves kislánya figyeli békésen az eseményeket. Ki tudja, talán a jövő egyik legnagyobb FE-fanja van születőben. Ezzel pedig elérkeztünk a versenysorozat aduászához: a zajos felnőtt-szórakozássá vált F1 helyett a Forma-E sokkal szélesebb közönséget képes megszólítani, ráadásul szinte bárhol megrendezhető. Az első bajnokságot olyan városok látták vendégül, mint Long Beach, Miami, Monaco, Berlin, Moszkva, Peking vagy London, a következő évadra pedig már most tizennyolcszoros a túljelentkezés.
Miért fogod nézni?
A környezetbarát energia eredendően nemes gondolata és a jó hangulatú piknikre hajazó szellemiség persze önmagában még kevés lenne ahhoz, hogy megreformálja a technikai versenysport műfaját. Ehhez azért nem árt, ha az események izgalmasak és látványosak, amit a Formula-E talán már most jobban csinál, mint az utóbbi években egyre kevésbé érdekes F1. Egyfelől a történelem első Forma-E évadában tizenhárom különböző pilóta állhatott dobogóra, így a pontverseny olyan kiegyenlített és feszült, amire a Forma-1-ben csak nagyon régen volt példa, másfelől pedig a futamok – természetesen a sikító lóerőket és a háromszáz fölötti végsebességet leszámítva – simán vannak olyan látványosak, mint a nagytestvérnél. A záró futam előtt például még hat pilótának volt matematikai esélye a bajnoki címre, ami az F1-ben mára elképzelhetetlen lenne.
Ha még mindig szkeptikus vagy, nézd csak meg a londoni futam legizgalmasabb pillanatait! Annyira azért nem is rossz ez, ugye?
Mindent a közönségért
A rendezvényre kilátogatókat már azzal kenyérre kenték, hogy a pilóták biciklivel is körbetekerték a pályát, de az igazi nagy szám mégsem ez. A FanBoost intézménye – amellett, hogy hírverésnek sem utolsó – a nézők felé tanúsított alázat szimbólumaként is felfogható. A legtöbb rajongói szavazatot bezsebelő három csapat a futam alatt egyszer öt másodpercig plusz negyven lóerőt préselhet ki a motorból, ami egy előzésnél vagy kigyorsításnál mázsás súllyal eshet a latba. Ezzel a húzással még egy átlagember is úgy érezheti, hogy közvetlen hatással bír az eseményekre, ami meglehetősen hatékony hívószó.
Aki szereti a vígjátéki elemeket, az is megtalálja a számításait. Mivel az autók akkumulátorai nem bírnának végig egy egész futamot, tölteni pedig tilos verseny közben, ezért a pilótáknak egy alkalommal kötelező autót cserélniük, ami simán néz ki olyan hülyén, hogy lelki füleinkkel a Benny Hill Show főcímzenéjét halljuk közben.
Na jó, azért ehhez tegyük hozzá gyorsan, hogy ez már nem sokáig lesz így, hiszen a következő szezonban az eddig kötelezően használt autó egyes komponensei már szabadon variálhatóak lesznek, a FIA pedig kifejezetten szorgalmazza, hogy a konstruktőrök dolgozzanak ki egy olyan megoldást, mellyel jelentősen kitolható az akkumulátorok üzemideje.
Konzekvencia
A bajnokság csapatai és hivatalos beszállítói valamire nagyon ráéreztek. Már az indulás pillanatában felszálltak egy olyan vonatra, ami egyenesen a jövőbe robog. Jelenleg még az elektromos áram előállítása nem minden esetben környezetbarátabb, mint a fosszilis energiahordozók használata, de a megújuló energiaforrásokat a fókuszba helyező FE már a létezésével is az emberiség ügyét szolgálja. A FIA által kijelölt út olyan technikai vívmányok kifejlesztéséhez vezethet, melyek lehetővé tehetik a napenergia hatékonyabb felhasználását vagy az így előállított áram tárolását, a határ pedig a csillagos ég.
A 2014/2015-ös bajnokság győztese végül a Nextev TCR csapatában versenyző Nelson Piquet Jr. lett, így ezzel ő az „elektromos Forma-1” első világbajnoka. Ízlelgessétek kicsit az idézőjelek közötti hasonlatot, mert könnyen lehet, hogy hamarosan a Hungaroringre száműzött F1-et fogjuk „robbanómotoros Forma-E”-ként becézgetni. Kemény szavak? Talán azok, de teljes mellszélességgel vállaljuk őket.