Üde színfolt volt Horváth Feri edzőként a különleges, egyedi nyilatkozataival, kár, hogy idővel kiderült, nem sok értelme van ezeknek, miközben más nem is maradt neki.

Ahogy tegnap is írtuk, a Fradi 0–2-ről tudott nyerni Balmazújvárosban – Paintsil gyönyörű góljával egyenlítettek a zöldek –, így a Kamilla továbbra is tök utolsó, 11 meccsen szerzett 6 pontjával.

Edzőjük, Horváth Ferenc, aki egyébként játékosként volt a Fradi csatára is, nem érzi úgy, hogy ő vagy csapata lenne oka a vereségnek, sőt egyik vereségnek sem. Ellenben mindenki más igen, főleg a játékvezetők, meg a szabályok, az MLSZ, meg úgy az egész világ ellenük van.

Epés megjegyzéseit 2012 óta hallhatjuk, olvassuk, a Kecskemét edzőjeként kezdett el minden meccs után valami vicceset mondani, ami mérsékelten volt ugyan a konkrét meccshez kapcsolható, ám egyedi volt, egy üde színfolt a szürke magyar palettán.

Azonban teltek az évek, és Horváth minden klubnál egy évig bírta csak, nyilatkozatai kezdtek kiüresedni, miközben ugye szakmailag nem sokat tudott felmutatni. Most is ki fogják rúgni, mert a csapata pocsékul áll, de ő még mindig másokban keresi a hibát, a Fradi elleni meccs után azonban annyira csúnyán mellément a szurkálódása, hogy az már véberi, sőt pintéri magasság.

Nem igazságos a végeredmény. Másról is beszélnék, de 4 gyerekem van, azt beszéltük meg a feleségemmel, hogy inkább rájuk költjük a pénzt, nem másra. Azt nem tudom, hogy gondolni lehet-e még “arra” vagy már gondolatrendőrség is van. A csapatnak és a szurkolóknak is nehéz ezt megemészteniük, de el kell fogadni a vereséget. A város életében egyébként is nagy jelentősége volt a Fradi vendégjátékának, ennyi külföldi még sosem járt itt...

Tehát, lefordítjuk:

  • A spori csalt, nem volt tizenegyes Paintsil fellökése
  • A Fradi rengeteg légiósa miatt tudott nyerni?!

Ferenc, rossz hírünk van:

(ulloi129.hu)

Ami a légiósokat illet, a Fradi négy, a Balmaz öt (!) légióssal a kezdőjében állt fel (bár inkább 4, mert Andrics már futballmagyar), majd a Fradi még kettőt hozott be (kettőt le is vitt), a német Kochot például a 89. percben, Horváth pedig egyet cserélt be (kettő levitt).

Amennyiben arra gondolt a mester, hogy összesen nem volt ennyi légiós a városban, akkor értjük. Ha a Fradira gondolt, akkor kellemetlen öngólt lőtt (Otigba és Leo ugyanis magyar), és annyira elfogyott az a színfolt, hogy már inkább a szürke egyik árnyalata lett, már inkább csak kínos az örökös magyarázkodás és másra mutogatás.

Viszont Horváth egy újabb bizonyíték arra, miért nincs sehol magyar edző értékelhető bajnokságban. (Kivéve ugye a félnémet Dárdait.)

Ez meg egy éve volt, szintén a Fradi ellen:

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés