Hosszú Katinka Facebook-oldalán jelent meg egy nyilatkozat, amelyben már konkrét kérések is szerepelnek.

Azt írja, a hétvégén egyeztettek az úszósport képviselői és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult helyzetről. Amiből kiderült, hogy ugyanazokkal a problémákkal küzdenek és ugyanazokat a dolgokat tartják fontosnak:

Mindannyian helytelenítjük, hogy a döntéshozatali folyamatok mögött egy személyben az elnök áll. A múlt héten felállított bizottságokat nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy a problémákat feltárják, hiszen tagjai egytől egyig függő̋ viszonyban vannak a meglévő̋ rendszerrel.

És sajnálják, hogy a szövetség válasza eddig csak személyeskedés és üres frázisok voltak.

Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi elnök és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét.

Korszerű, demokratikus, szakmai alapokon nyugvó rendszert akarnak, amit nem a félelem, hanem a közös tenni akarás vezérel.

Hét pontban foglalták össze a kéréseiket

1. Álljon fel egy új, az úszók egészét maga mögött tudó, megbízható vezetőség, ami hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására
2. Kérjük, hogy a fontos kérdésekben létrejöhessen a valódi titkos szavazás, illetve szűnjön meg a megkérdőjelezhető elektronikus távszavazási rendszer.
3. Fektessenek le egységes, objektív válogatási elveket, átlátható szabályrendszert és működést.
4. Fontosnak tartjuk az elnök és a szövetségi kapitány jogkörének, feladatainak újraszabályozását.
5. Kérjük, a válogatott keret részére való zavartalan felkészülés és állandó helyszín biztosítását.
6. Kerüljenek pontos meghatározásra az edzőtáborok hozzáférhetőségének konkrét elvei.
7. Az új vezetést kérjük, hogy szüntesse meg a jelenlegi kiszolgáltatott rendszert, és törekedjen a források transzparens, ésszerű, szakmai szempontok alapján történő felhasználására.

Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése - amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszó társadalmat képviselni tudja – távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének.

A közös egyeztetésben részt vett:

  • Bernek Péter, ifjúsági olimpiai bajnok, rövid pályás világ- és Európa-bajnok úszó
  • Czakó Csaba, a Mohácsi TE vezetőedzője
  • Financsek Gábor, olimpikon, ifjúsági Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes úszó
  • Gyurta Dániel, olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok úszó
  • Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai, ötszörös világ-, és tizenháromszoros Európa-bajnok úszónő
  • Kapás Boglárka, olimpiai bronzérmes, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok, világbajnoki bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok úszónő
  • Kozma Dominik, Európa-bajnoki bronzérmes úszó
  • Shane Tusup, olimpiai bajnoki edző, Iron Aquatics
  • Verrasztó Dávid, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok úszó
  • Verrasztó Evelyn, olimpikon, Európa-bajnok, ötvenkétszeres magyar bajnok úszónő

Katinka Hosszu - Nyilatkozat Budapest, 2016.11.21. A... | Facebook

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés