A svéd klasszis pár napja sikeres műtéten esett át, miután az Anderlecht elleni EL-mérkőzésen súlyos térdszalag-sérülést szenvedett. A fittségével még az orvosait is sikerült megdöbbentenie.

A Manchester United csatárát a Pittsburghi Egyetem Egészségügyi Központjában operálták meg és szerencsére minden jól alakult, a karrierjét sem kell befejeznie miatta. Azt már ő maga is megerősítette, hogy számára a feladás nem opció.

Mino Raiola, a futballista ügynöke pedig azt is elárulta, hogy a műtétet végrehajtó orvosok egészen meglepődtek a 35 éves Zlatan fizikai állapotán. Az orvosok alig várják, hogy további teszteket végezhessenek el rajta.

A térde olyan erős, hogy az orvosok azt mondták, soha nem láttak még ehhez foghatót

- nyilatkozta Raiola a svéd Expressen hasábjain.

Fixed, done and stronger. Once again thank you for the support. We will enjoy my game togheter soon

IAmZlatan (@iamzlatanibrahimovic) által megosztott bejegyzés,


Az orvosok számára elképzelhetetlennek tűnt, hogy valakinek ennyire rendben legyen a térde egy ilyen hosszú karrier után, aminek szerencsére így nem is kell még véget érnie. Ám ha egyszer mégis felhagy majd a labdarúgással, a dokik tárt karokkal várják, hogy további kísérleteket végezhessenek el az ínszalagjain.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Milák Kristóf edzője elmondta, milyen téren kell előrelépnie tanítványának az olimpiáig

További cikkeink a témában