Miután a Barcelona az utolsó másodpercekben szerzett Messi-góllal megnyerte az el Clásicót, még lehet polemizálni, hogyan lehetne bajnoki a katalán csapat. És hogy hogyan lesz majd az a Real.

Momentán mindkét óriás 75 ponttal áll, azonban a Real Madridnak van még egy elmaradt meccse. Vagyis, ha mindenki nyer mindent, akkor a blancók lesznek a bajnokok, sőt akkor is, ha ugyanannyi pontot szereznek vagy épp veszítenek a csapatok. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt a La Ligában, azzal viszont a Barcelona kerülnek az élre, mivel a barcelonai 1–1 után most ugye 3–2-re győzött.

Tehát:

a Barca akkor lesz bajnok, ha minimum három pontot bukik a Real, vagyis valahol kikap vagy kétszer ikszel, miközben Messiék nem hibáznak.

Ez utóbbi azért lesz nehéz, mert idén a kiscsapatok ellen néha teljesen lebénulnak a katalánok, lásd Depor, Alavés vagy Málaga elleni bukta.

Az ellenfelek nem félelmetesek, ha a Bernabéuban nyerni tudott a Barcelona, akkor a Las Palmas vagy a Villarreal sem kellene, hogy gondot okozzon, de ugye lásd fentebb. Egyébként a sárga tengeralattjárók papíron a legerősebb ellenfelek, őket a Camp Nouban kellene lenyomni.

A Real eddig háromszor kapott ki, a Barca mellett a Sevilla (4.) és a Valencia (12.) kapta el – na velük még épp játszanak a Ronaldóék. Viszont otthon, ahol max. egy iksz csúszhat be, és az is a BL-szereplés miatt. De aligha hibáznak a fehérek. A Barcelona egyetlen igazi esélye a Madrid vigói kiruccanás lesz, az elmaradt bajnokit majd májusban pótolják. A Celta hektikus otthon, kilenc győzelme mellett hatszor kikapott, most viszont az Európa-liga-elődöntőben is érdekelt lesz, ami szétforgácsolhatja a nem túl bő keretet. Mondjuk a Real meg BL-elődöntőzik, de ott azért van potenciál a kispadon. És ritkán hibázik a Real.

Nem látunk olyan forgatókönyvet, amivel bajnok lesz a Barcelona, hiába a nagy madridi győzelem.

Hátralévő meccseik:

Barcelona

  • Osasuna (20., otthon)
  • Espanyol (9., idegenben)
  • Villarreal (5., o.)
  • Las Palmas (13., i.)
  • Eibar (8., o.)

Real Madrid

  • Deportivo (16., i.)
  • Valencia (12., o.)
  • Granada (19., i.)
  • Sevilla (4., o.)
  • Málaga (15., i.)
  • Celta Vigo (10., i.)
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A PSG fordított Barcelonában és bejutott a BL elődöntőjébe

100 millió oka van a Fradinak, hogy figyelje a Championship alakulását

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés