Egy dokumentumfilm készítése során az alkotó rendszeresen azzal szembesül, hogy a téma kutatása során előkerülő rengeteg információnak csak a töredékét tudja felhasználni. Így jártam (vagyis így járok, jelen időben) az éppen most készülő A megnyerhetetlen mérkőzés című alkotás kapcsán. Ez a 2017 őszén bemutatásra kerülő dokumentumfilm azt a hangzatos célt tűzte ki maga elé, hogy új szemszögből mutassa be az ötvenes évek sportvonatkozású eseményeit, legfőképpen a sportolók és a hatalom kapcsolatát, az 1956-os Melbourne-i olimpia előtt/alatt/után lezajlott eseményeket, illetve azokat a történéseket, amelyek végén Czibor, Kocsis és Puskás, az Aranycsapat sztárjai Spanyolországban kötöttek ki.
Minek erről megint egy film?, hallom a kérdést, úgyhogy mondom is a választ: bár a legfontosabb események, fordulatok és információk mindenki előtt ismertek, még mindig rengeteg új információ vár feltárásra. Nem mindegyik annyira fontos, hogy bekerüljön egy hatvanperces dokumentumfilmbe, bizonyos esetekben csak kis színesnek nevezhető információmorzsák, triviák ezek, mint például ez az újabb Puskáshoz kapcsolódó fejezet.
Tegyük fel
Van a német világbajnok futballválogatott, és tegyük fel, hogy ők most a világ jelenlegi legjobb gárdája. Képzeljük el egy pillanatra, hogy a sztárokkal teletűzdelt csapatuk nem napjaink demokratikus Németországában él, hanem nyolcvan évvel korábban, mondjuk a náci diktatúrában, és a játékosoknak egy totalitárius rezsimben, egy brutális, elnyomó rendszer keretein belül kell élni a mindennapjaikat. Pontosan ugyanez történt az Aranycsapattal, amelyet azóta is minden idők egyik legjobb válogatottjának tartanak, és amelynek legalább négy-öt játékosa az ötvenes évek derekán a világ legjobbjainak szűk elitjébe tartozott.
„Tudtuk, hogy ha jól játszunk, akkor kellünk, ha nem játszunk jól, akkor nem kellünk”
Kárpáti György, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
Egy kis történelem
De dióhéjban. 1956 októberének végén, amikor idehaza a forradalom győzni látszott, a Honvéd csapata Nagy Imre személyes engedélyével elutazott Spanyolországba, hogy eljátssza az Athletic Bilbao ellen kupameccsét. A rövidnek szánt kitérő hosszúra nyúlt, egy mini európai portya kerekedett belőle, amely során pénzes meccseken megmérkőztek a Real Madriddal, a Barcelonával, valamint német és spanyol csapatokkal is. A forradalom leverése után a játékosok java része nem sietett haza, hanem Dél-Amerikába utaztak, hogy egy újabb pénzszerző túrán vegyenek részt. Le is játszottak közel nyolc meccset, de a turnét nem tudták befejezni, mivel 1957 januárjában a magyar labdarúgó szövetség elérte, hogy a játékosokat felfüggesszék, a FIFA illegálisnak minősítette a turnét, és még azokat a klubokat is büntetéssel fenyegette meg, amelyek pályára lépnek a Honvéddal. 1957 tavaszára elfogyott a levegő a csapat körül, három játékoson kívül mindenki hazatért, Grosics a legkésőbb. Czibor esetébe szó sem lehetett a hazatérésről, Kocsis is maradt, Puskás pedig Bécsben egyeztetett magyar vezetőkkel a hazatérésről. Itt az osztrák fővárosban, magyar újságokat olvasva szembesült a válogatott kapitánya, hogy a rendszer ellene fordult.
„Na, ott Bécsben kezdődött az Öcsi vesszőfutása. Megkapta a magyar újságokat, és abban már mindennek elhordták, hogy a Puskás a nagy hasával ellopta a többiek pénzét, hogy a Puskás cirkuszt csak a pénz érdekelte, és így tovább.”
Faragó Lajos, a Honvéd egykori kapusa
Végigkutattam a korabeli hazai sajtót, de olyan cikkre, amiben szó szerint ezt írják le, nem bukkantam, és tudtommal eddig más sem. Az viszont biztos, hogy a politika véleménye Puskást illetően változott, és egy ilyen jellegű cikk nem születhetett meg politikai megrendelés nélkül. Mindez végérvényesen megerősítette Puskást abban, hogy hazatérve nem sok jó vár rá, minimum egy hosszabb eltiltással számolhatott, ami az ő esetében talán már a visszavonulással lett volna egyenlő. Faragó Lajos, egykori klubtársa is ezen a véleményen van, szerinte ha Puskás nem marad kinn, és nem múlt volna a megélhetése a futballon, biztosan visszavonul két éven belül.
Puskás tehát kinn maradt, a propagandának pedig ki kellett találnia, mit kezdjen azokkal, akik az ötvenes évek kommunista Magyarországának legnépszerűbb sztárjai voltak – egy olyan rendszerben, amely figyelt arra, hogy ne alakuljon ki nyugati mintájú sztárkultusz a határokon belül. Puskás tehát irgalmatlanul népszerű volt, és erre még kivételes módon a rendszer is ráerősített. 1957 tavaszán, miközben javában tartottak a forradalom leverését követő letartóztatások, a kínvallatások, a nyomozások, a rendszernek már volt ideje arra, hogy elrendezze a Puskás-ügyet is.
A sajtó feladata az volt, hogy a legnépszerűbb sportolót megpróbálja lerántani a sárba. Hogy ismét egy analógiával éljünk: képzeljük el, hogy egy Leo Messiből vagy egy Cristiano Ronaldóból kell egy ország előtt egyik hétről a másikra imádott bálványból gyűlölt ellenséget kreálni. Itt van pár cikk bizonyítéknak, az elsőben mindjárt Puskás testsúlyát veszik célba.
A karaktergyilkosság 1957 elején nagyon ment, egy olyan nyilatkozatot is Puskás szájába adtak, ami nem is hangzott el. A kommunista propaganda szerint Puskás kétségbe vonta, hogy a németek tisztán nyerték meg az 1954-es vébét (ami egyébként igaz volt, a németek doppingoltak.) Mindez nem változtat a lényegen, miszerint Puskás semmi ilyesmit nem mondott.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárában is megtalálható az a levél, ami arról szól, hogy Puskás szüleit zaklatták a hatóságok, miután a balfedezet nem tért haza. Puskásnak levelet küldtek, melyben az előlegként felvett 96 ezer forintos élsportolói díj törlesztését kérik számon a sportolón. Mivel ő nem volt az országban, a díjat édesanyján követelték, az összeg befizetésére 5 napot jelölt meg a Magyar Testnevelési és Sport Hivatal. Kedves húzás volt a rendszer részéről, az is, hogy a következő, szintén Puskás-ingatlannal kapcsolatos hírt az újságokban is megjelentették.
Április 4-i beszédében maga Marosán györgy államminiszter hozta fel Puskást negatív példaként.
„Megbecsültük az írókat, a művészeket, a tudósokat. Magasra emeltük itt is a haladás lobogóját, bár hálátlanul fizetnek népünknek azok az írók, művészek, tudósok és Puskáshoz hasonló sportolók, akik az elmúlt hónapokban, olyan szépen lekáderezték magukat.”
1957 júniusában a Népszavában is temetik a disszidált sztárokat. Nem hiányoznak senkinek, jön helyettük más.
— Nem kell félteni a magyar labdarúgást. Majd jön Puskás és Kocsis helyett más nagy »sztár«... Vagy talán ők maguk is meggondolják magukat és hazatérnek. A profi labdarúgás nem gyerekálom.
Nagy pénz nagy duma címmel írtak Puskásról (azaz öcsiről, kisbetűvel) szintén a Népszavában 1957 októberében.
Nagy pénz — nagy duma
A Világraszóló Balláb tulajdonosa, egykor annyira dédelgetett öcsikénk megint megszólalt odakinn. Egyem a lelkét. Ha egyszer egy csatár megindul, akár gólt akar lőni, akár nyilatkozni akar, nem nélkülözi a lendületet. Most se. Aszongya a bécsi Bildtelegraf, hogy Puskás Ferenc kijelentette az újságírók előtt: 1954-ben a jó formában levő magyar labdarúgók kész- akarva vesztették el Nyugat- Németország válogatottjával szemben a világbajnokságot. A csapat — öcsi szerint — meg akarta akadályozni, hogy a magyarországi kommunista rendszer a VB megnyerésével propagandaérvhez Jusson«. Na de öcsi! KI mondta annakidején, hogy a tigrisként harcoló és fáradt magyar válogatott azért nem bírt a nyugatnémetekkel, mert azok doppingolószereket vettek be? (Amiből a doppingolószerek: hazugság volt. A magyar csapat derekas harca pedig Igaz. S ép ezért Groslcs, Lóránt, Hidegkúti. Buzánszky és a többiek aligha köszönik meg a -lefekvés« rágalmát egykori kapitányuknak ...) Es azt ki mondta annakidején. hogy - kis pénz — kis foci, nagy pénz — nagy foci«? Valahogy úgy fest az ügy, hogy új szállóige született odakint. - Kis pénz — kis duma, nagy pénz — nagy duma.« Ez, mi tagadás, nagy duma volt. Nyilván nem kis pénzért.
1958 áprilisában a Népszava adott hírt a következő esetről:
Megint Népszava, ezúttal 1959-ből.
Népszava, 1959 márciusa.
Népszava 1959 szeptembere. Az újság a Fiorentina edzőjét idézi, miután az olasz csapat megverte a Real Madridot.
„Puskásra felváltva Chiapella és Segato vigyázott, de ő már öregecske. Nem sokat mozog, csak osztogat. Hát így győztünk...”
1961-ben a Real Madrid a Vasassal találkozott a Bajnokok Európa kupájában. Puskás végigjátszotta a meccset, a hazai sajtó azonban egy mondatban jellemezte teljesítményét.
„Ihász kitűnően oldotta meg a rábízott feladatot s szinte teljesen kikapcsolta a játékból Puskást.”
Puskás 1981-es hazatérését is teljes polémia vette körbe. Miközben a rendszer engedélyezte, hogy az egykori kedvenc visszatérjen, a sajtóban megjelentek olyan cikkek, amelyek szerint ez hiba, és inkább azokat kellene ünnepelni, akik itt maradtak a „nehéz helyzetben”. Hogy sikerült-e nekik megutáltatni az országgal Puskást? A zseniális játékos 1981-es hazatérését látva kijelenthetjük, hogy nem, de ez mit sem csökkent azon a szégyenletes tényen, hogy megpróbálták.
