Az a fránya csúszópénz.

A másodosztályban szereplő QPR menedzsere, Jimmy Floyd Hasselbainkről is kiderült, hogy a menesztett angol szövetségi kapitányhoz, Sam Allardyce-hoz hasonlóan ő is rosszfiú: ő is rejtett kamerák előtt beszélt arról, hogy nem lenne semmi baja azzal, hogy kamucégen keresztül igazoljon néhány játékost klubja pénzéből. Na persze nem ingyen, néhány százalékért, vagyis csúszópénzért cserébe.

Sam Allardyce összesen egy tétmeccsen ülhetett az angol válogatott kispadján, aztán menesztették vállalhatatlan kijelentései miatt.

A magát távol-keleti cég képviselőinek kiadó álriporterek 35 ezer fontot dobtak fel, amit kevesellt a korábbi Chelsea-játékos:

„Nézze, jó lenne, ha megpróbálnának boldogabbá tenni... Dobjanak fel egy csinos kis összeget. Egy csinos összeget kell ajánlaniuk. Ez a 35... értik?”

Aztán jött egy 55 ezer fontos ajánlat, ami már kedvesebb volt Hasselbaink számra:

„Kezdenek belemelegedni.”

És itt a felvételis róla:

A QPR vezetősége persze kiáll Hasselbaink mellett, a klub kijelentette, továbbra is töretlenül bízik a menedzserben, ugyanakkor belső vizsgálatot indítanak a történtek miatt.

A brit alsóház kultúrális- és sportbizottság elnöke, Damian Collins szerint elég egyértelmű törvényszegésről van szó, és eltiltást kért a menedzserre.

(Forrás: The Telegraph)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

Csúnyán beégett a csatár, aki a 97. percben panenkázott

A Chelsea három játékosa négygólos előnyben összebalhézott azon, hogy ki rúgja a tizenegyest

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés