Amikor már azt hiszed, nem tudsz kedvesebb sztoriba belefutni Kantéval kapcsolatban, amikor azt hiszed, minden jelzőt elhasználtál a francia világbajnokra, akkor jön ez történet. Nem hihető, tényleg.

Ma már semmi sem történhet úgy, hogy ne derüljön ki néhány óra, esetleg nap alatt, pláne, ha híres labdarúgó vagy. Nagyon híres, világbajnok, a világ egyik legjobbja. N'Golo Kanté ilyen, és a mélynövésű franciával sorra történnek is tökéletesen hihetetlen sztorik.

Néhány napja még egy stadion énekelte neki a róla szóló dalt, és akkor le is írtuk, mennyire szerethető figura a világ talán legszerényebb labdarúgója. Kanté öt éve még a francia ötödosztályban játszott, azóta volt már a PL legjobbja, angol bajnok, kétszer, meg ugye amit fentebb írtunk: világbajnok.

Ennek ellenére, ha úgy gondolja, akkor vonattal közlekedik, vagyis közlekedett volna a hétvégén a Chelsea–Cardiff bajnoki után. Párizsban, vagyis otthon szerette volna tölteni a hétvége maradék részét, ám lekéste az Eurostart. Nem esett kétségbe, kiguglizta, melyik a legközelebbi mecset, el akart menni imádkozni. Kanté el is jutott a mecsethez, ott viszont összefutott egy szurkolóval. Szokott ilyet, legutóbb egy Arsenal-drukkerrel találkozott.

Két ima között elkezdtek dumálni, és bizony a srác úgy érezte, többet is ki lehet hozni a buliból:

meghívta magához Kantét vacsorázni. És Kanté elfogadta a meghívást.

Itt persze már sokan kattintanak is az x-re, lapozzunk, nem olvasunk baromságokat. Egy tweet még nem bizonyíték:

AbzzyRahman on Twitter

It all started with Kanté missing his Eurostar to Paris, then Googling local mosque, next thing you know man's chomping on rice and curry in next mans yard, playing FIFA and watching himself on MOTD ?

Egyébként tényleg nem, bárki leírhatja, hogy

currys rizst evett, fifázott és a BBC angol bajnoki összefoglalóját nézte a világ egyik, ha nem a legjobb védekező középpályásával.

Mister Rahman persze tudta ezt, így készült közös fotó is. És egy rövid videó is befigyelt:

J on Twitter

https://t.co/rBwDH47h8Q

Ha Londonban jársz, légy éber, bármikor összefuthatsz Kantéval, aztán ki tudja, lehet, hogy összedobhatsz neki egy töltött paprikát. Vagy felhív magához ő. Nála bármi lehetséges. A legjobb arc.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Két sárga lap után miért nem állították ki a világbajnok kapust?

További cikkeink a témában